Made in America

Az amerikai alkotmány második cikkének második szakasza kimondja, hogy a Legfelsőbb Bíróság tagjait – a Szenátus tanácsa és hozzájárulása alapján – az elnök jelöli ki. A bírák hivatalukat addig gyakorolják, „míg azt megfelelően látják el”. Magyarán: ez egy élethosszig tartó mandátum, nem lehet csak úgy kirúgni valakit, az esetek többségében kihalásos alapon lehet csak bekerülni. Kivétel jelent, ha egy-egy bíró lemond, például idős korára tekintettel visszavonul. (Persze van arra is lehetőség, hogy adott esetben elmozdítsanak egy bírót, ám erre csak a legritkább esetben kerül sor, és akkor is rendkívül körülményes eljárás, úgynevezett impeachment előzi meg.) Van, amikor évekig nem neveznek ki új bírót, ám például a hetvenes évek elején volt olyan időszak, amikor gyors egymásutánban kellett kijelölni két új tagot is.

Az elnökök rendszerint persze olyan személyeket jelölnek a Legfelsőbb Bíróság soraiba, akik ideológiailag közel állnak hozzájuk. (Nincs ez másként Kagan esetében sem.) Persze azután előfordul az is, hogy ítélkezési gyakorlatában az illető utóbb teljesen másfele húz. A jelenlegi testületet egyébként a főbíró után Roberts-bíróságnak is nevezik. John G. Roberts-et még az ifjabb Bush nevezte ki. John Paul Stevens visszavonulásával – életkorát tekintve – a rangidős Ruth Bader Ginsburg lett, akit még Clinton nevezett ki, ő jelenleg 77 éves (a bírák átlagkora egyébként 69 év). Nem ő szolgál ugyanakkor a legrégebb óta a talárosok között: a most 74 éves Antonin Scaliát még Ronald Reagan nevezte ki 1986 szeptemberében. Újoncnak számít ugyanakkor Sonia Sotomayor, aki már Obamának köszönheti, hogy bekerült a főbírák közé. Ő éppen 10 hónapja tagja a testületnek. Ha a Szenátus jóváhagyja, akkor Elena Kagan lesz a harmadik női főbíró a Roberts-féle bíróság tagjai között.

Az alkotmány harmadik cikkének második szakasza szerint „a bírói hatalom kiterjed a törvény és méltányosság alá tartozó minden ügyre, olyan ügyekre, amelyek a jelen alkotmány hatálya alá tartozó körben az Egyesült Államok jelen és jövő törvényei, nemzetközi szerződései körében keletkeztek; nagyköveteket, követeket és konzulokat érintő esetekre; a tengeri hajózást és a tengeri joghatóságokat érintő esetekre; olyan jogvitákra, amelyekben az egyik fél az Egyesült Államok; két vagy több állam közötti jogvitákra; az egyik állam polgára és egy másik állam közötti jogvitákra; egy állam által engedélyezett földterület igénylése kapcsán egy más állam polgárai és egy állam közötti, illetve ennek polgárai közötti, valamint idegen államok polgárai vagy alattvalói közötti jogvitákra”.
    
Az alapszerződés szerint „nagykövetet, más diplomáciai vezetőket és konzulokat érintő, valamint olyan ügyekben, melyekben az egyik fél egy állam, a Legfelsőbb Bíróság eredeti joghatósággal bír”. Egyéb fent említett ügyekben a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési hatáskörrel bír mind jog-, mind ténykérdések tekintetében; a kivételeket és a részletes szabályozást pedig a Kongresszus állapítja meg.

A Legfelsőbb Bíróságnak időről időre kulcsszerep jut az amerikai politika élet alakításában, és nem csak azért, mert számos társadalmi kérdésben meghatározó a véleménye. Elég csak a 2000. évi elnökválasztásra gondolni, ahol lényegében a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán dőlt el, hogy az új elnököt nem Gore-nak, hanem Bushnak hívják majd. A legfőbb bírák akkor ugyanis alkotmányellenesnek nyilvánították a floridai legfelsőbb bíróságnak az államban leadott szavazatok újraszámlálását elrendelő határozatát.