HTML

Made in America

Az Egyesült Államok tegnap és ma. Politika, történelem, irodalom, közélet, és minden, ami ezen túl van. Ja, és persze, ahogy nekem tetszik.

Friss topikok

Utolsó kommentek

Linkblog

Látogatók

Az Egyesült Államok tegnap és ma

2010.07.09. 15:06 Fleuriste

Ami megszelídítette a Coloradót

Címkék: válság egyesült államok hoover

Nyolcvan éve kezdődött a Black Canyonban a Hoover-gát építése, amely a maga idejében a világ leghatalmasabb építménye volt. A beruházás a gazdasági világválság csúcspontján kezdődött, a munkálatokban az évek folyamán mintegy 21 ezren vettek részt. Munkáskezet nem volt nehéz ekkoriban találni, hiszen a krízis első évében ezrek és ezrek veszítették el az állásukat. Részben nekik is köszönhető, hogy a közelben található, akkor alig ötezer lelket számláló Las Vegas álmos porfészekből idővel nyüzsgő várossá vált.

Ám akik ideérkeztek, hamar a Pokollyukban találták magukat: maguk között így nevezték azt a kalyibákból álló szedett-vedett települést (hivatalosan nevén Williamsville-t, másik nevén Ragtownt, azaz rongyvárost), ahol a munkára ácsingózók meghúzták magukat. Egy szemtanú visszaemlékezései szerint az emberek a gyerekeikkel együtt érkeztek. Mindenük, amijük volt, a hátukra volt kötözve. A kocsijuk lerobbant, mielőtt célba értek volna, így gyalog érkeztek. Senki sem segített nekik.

A BBC összeállítása idéz egy Velma Holland nevű nőt, aki 1931-ben, valamikor az éjszaka közepén érkezett Ragtownba, és nem is sejtette, hogy nappal mi fog a szeme elé tárulni. „Elhagytuk Las Vegast, és kiértünk a folyóhoz. A hold fénylőn sütött, és ez a folyó volt a legszebb ezüst szál, amelyet valaha láttam. Amikor felkeltünk a következő reggelen, kinéztem… és rettenetes volt (…)”. A nőket, a családokat azonban mindez nem tartotta vissza attól, hogy kövessék a férfiakat. „Ahová a férjem megy, oda megyek én is. Azt akarja, hogy vele legyek, és én is vele akarok lenni. Sokkal rosszabb helyeken is voltunk már. Egy napon nagyszerű város fog itt állni” – nyilatkozta a Los Angeles Times riporterének akkoriban egy Edith Powell nevű nő.

A projekt cél az volt, hogy a Colorado vizének szabályozásával véget vessenek az áradásoknak, elősegítsék a mezőgazdasági területek öntözését, és megtermeljék Kalifornia, Arizona és Nevada államok áramszükségletének jelentős részét. A History.com összeállítása szerint az építkezéshez több mint 5 millió hordó betonra volt szükség, és az elkészült gát végeredményben annyi betont tartalmazott, amely elegendő lenne egy kétsávos út kiépítéséhez a Washington állambeli Seattle és a Florida állambeli Miami között.

A munkát a már-már elviselhetetlen hőség (a munkások még éjszaka is vizes lepedőbe csavarták magukat, hogy el tudjanak aludni), a nehéz munkakörülmények, valamint az építővállalat és a munkások közötti konfliktusok éppúgy hátráltatták. Az építkezésen összesen 107 (más források szerint 112) munkás vesztette életét. Mindezen nehézségek ellenére a gát 1935 őszére elkészült, magassága 221 méter (kétszer akkora, mint a New York-i Szabadságszobor), hossza 379 méter lett. Ekkor még Boulder-gátnak hívták, csak tizenkét év múlva keresztelték át Herbert Hoover tiszteletére, aki kereskedelmi miniszterként az előkészítésben, majd elnökként a gát elkészültében vett részt tevékenyen.

A gát ma már igazi turistalátványosságnak számít, évente mintegy egymillióan látogatják. A legutóbbi hírek azonban arról szóltak, hogy a Colorado vízhozamának csökkenésével idővel leállhatnak a gát turbinái is. Szakemberek szerint, ha a tendencia folytatódik, akkor át kell alakítani a térség vízgazdálkodási és energetikai rendszerét.

Aki érdekel, ide kattintva talál egy csomó képet (régit és újat) a gátról.


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://madeinamerica.blog.hu/api/trackback/id/tr112141057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martontoke (törölt) 2010.07.12. 23:59:04

Es en pont a valsagot es az elenkitest huztam erettsegin! :) Beszeltem errol is, de azert persze nem ilyen reszletesen!
Jo cikk, jo blog! :) Csak igy tovabb!
+1 rendszeres olvaso
süti beállítások módosítása