„Kis lépés ez egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.” Ismerős, ugye? Neil Armstrong (és persze Edwin ’Buzz’ Aldrin) negyvenegy évvel ezelőtt, 1969. július 20-án lépett a Hold felszínére. Igaz, az amerikaiak nagyjából ötöde még mindig kételkedik ebben – a hívőknek és a kétkedőknek ide és ide kattintva is elérhető a felvétel.

Most ebbe a hoax-dologba nem nagyon akarok belemenni, nézzük inkább az esemény történelmi vonatkozásait. Kennedy elnök már 1961 májusában a Kongresszus előtt tartott beszédében kijelölte az irányt. A legmagasabbra akart törni: „Hiszek abban, hogy ennek a nemzetnek el kell köteleznie magát, hogy még az évtized vége előtt elérje célját, (nevezetesen) hogy embert juttasson el a Holdra és biztonságosan vissza is hozza őt a Földre.”

Ez az ember persze nem lehetett más, csak egy amerikai. Az űrverseny ekkor már javában tombolt a hidegháború két hatalmassága között, a Szputnyik-sokk pedig épp elég volt az amerikaiaknak 1957-ben, nem akartak még egyszer alulmaradni. Teller Ede például annak idején azt mondta: az Egyesült Államok ezzel nagyobb és fontosabb csatát vesztett el, mint Pearl Harbornál. (Ezek után az már csak tényleg a hab volt a tortán, hogy Jurij Gagarin személyében 1961 áprilisában a Szovjetunió juttathatta el az első embert is az űrbe.)

Az Apollo 11 végül beteljesítette Kennedy álmát. Igaz, ő ezt már nem érhette meg, helyette Nixon üdvözölhette a szerencsésen visszatért űrhajósokat. (Nixon állítólag készült egy olyan beszéddel is, amelyet akkor tartott volna meg, ha a misszió balul sikerül.) Az asztronauták egy csapásra sztárok lettek. A LIFE magazin a negyvenedik évfordulón egy rakás olyan, eddig még nem látott fotót hozott nyilvánosságra, amelyek az űrhajósok privát pillanataiba engednek betekintést – még a Holdra szállás előtt. (Magáról a Holdat érésről még itt vannak képek, szintén a LIFE-ból.)

A tavalyi negyvenedik évforduló kapcsán egyébként készült egy interjú Szergej Hruscsovval, az egykori szovjet pártfőtitkár fiával, aki ma már amerikai állampolgár. Ő elmondta, hogy 1969. július 20-án éppen Csernobilban volt, pont ott, ahol később az atomreaktor felépült. A hír szovjetunióbeli fogadtatásáról szólva kiemelte, hogy azt nem lehetett teljesen elmismásolni, de a lapok nem is kerítettek túl nagy feneket neki.

Azt mondta, a Holdat érés kapcsán a szovjetek nagyon hasonlóképpen éreztek, ahogyan az amerikaiak Gagarin kilövésekor. Volt, aki megpróbálta ignorálni az egészet, volt, aki sértve érezte magát. Nem volt titok Armstrongék útja, de túl sok infót nem tártak a nyilvánosság elé. „Az orosz embereknek sok problémájuk volt a mindennapi életben, nem nagyon izgatta őket az első ember a Holdon” – húzta alá Szergej Hruscsov.

Szerinte egyébként nem nagyon volt arra esély, hogy a szovjetek megelőzzék ezen a téren az amerikaiakat. Ráadásul az orosz űrprogram nagyon decentralizált volt, sokkal inkább, mint az amerikai (amelynek ott volt az Apollo-program).

Közölte azt is, hogy az apja nem nagyon értette, hogy a szovjet űrprogram akkori vezetője, Szergej Korolev miért bukta el az amerikaiakkal szemben ezt a versenyfutást. Túl sokat ugyanakkor nem foglalkozott a Holdra szállással, ellenben nagyon büszke volt a Szputnyikra, amelyről még az emlékirataiban is megemlékezett.