Made in America

Az unió helyzetéről tart kedden délelőtt nagyszabású értékelő-elemző beszédet az Európai Parlamentben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, egyúttal – ígéri – felvázolja, hogy az EU szempontjából melyek lesznek a következő tizenkét hónap legfontosabb kihívásai, prioritásai.

Tarthatna beszédet persze más is.

Nyilván sok mondanivalója lenne az Európai Tanács elnökének, Herman Van Rompuy-nek is (bár belga lévén neki mostanában valószínűleg nem csak az EU jövője, hanem a félévi soros elnökség sikerét is veszélyeztető hazai kormányalakítási kudarcsorozat miatt is főhet a feje), de Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének is nagy eséllyel akadna egy-két magvas gondolata, de hát sajnos vagy hál’ Istennek az EU előtt tornyosuló akadályok nem csak pénzügyi jellegűek. Aztán ott van még Catherine Ashton is, az Európai Unió külpolitikai főképviselője, neki azonban hatásköre nem terjed túl a külkapcsolatokon.

Marad tehát Barroso, akinek igazi premier lesz a mostani, hiszen hasonló, amerikai mintára tervezett „state of the union” beszéddel most örvendezteti meg először a nagyérdeműt.

Barack Obama első, az unió helyzetét értékelő beszédét (ez idén januárban volt) csak az Egyesült Államokban 48 millió tévénéző kísérte figyelemmel. Ezzel szemben az Európai Parlament vezetése pénzbüntetést helyezett kilátásba annak a képviselőnek, aki elblicceli az előzetesen háromórásra tervezett Barroso-beszédet és az azt követő plenáris vitát. Az európai tévétársaságok nagy eséllyel nem tülekednek azért, hogy élőben közvetíthessék az eseményt (igaz, amennyire tudom, az Egyesült Államokban a nagy televíziós csatornáknak nincs túl sok választási lehetőségük), akit annyira izgat, az úgyis megtalálja az EP honlapján. (Ami egyébként ebben a műfajban az egyik legjobb, csak úgy megsúgom.)

Mindenesetre az egész beszéd körüli hajcihő ennél sokkal többről is szól. Az európai uniós hírekre szakosodott EurActiv például úgy tudja, hogy Viviane Reding, a kommunikációért is felelős biztos egyfajta imázsváltásra készül, ennek egyik kulcseszköze pedig a „megszemélyesítés” lesz.

Az uniós intézményeket az európai közvélemény nagy része ugyanis még mindig unalmas bürokratikus fellegvárakként tartja számon, ahol sótlan hivatalnokok érthetetlen bikkfanyelven gajdolnak az egységes piacról meg a monetáris unióról. Az tagállamokkal, vagy akár csak az előbb már említett Egyesült Államokkal szemben pedig nincs olyan markáns figura, akivel a többség azonosítani tudná az EU-t mint olyat.

Míg Németországban a kormányzati kezdeményezéseket sok esetben Merkel, Franciaországban ugyanezt Sarkozy nevéhez kötik, vele azonosítják, addig az Európai Unióban az egyes projektek (legyenek bármilyen szépek vagy jók) sokszor gazda nélkül maradnak. Kommunikációs szempontból legalábbis mindenképp.

Persze mindez az aktuális projektgazdán is múlik. Hogy rögtön magamat cáfoljam, a fentiekre kiváló ellenpélda az előbb már emlegetett Reding, akinek még az előző Barroso-bizottságban – az információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztosként – a barangolási díjak letörése vált az egyik, a közvélemény számára is könnyen érthető és befogadható sikersztorijává. Ő ugyanakkor csak egyike a biztosoknak, és legyen bármilyen profi, a politikai PR szempontjából súlytalan ahhoz, hogy a széles nyilvánosság előtt ő jeleníthesse meg az EU-t.

Mindenesetre egy az EurActiv birtokába került Reding-levélből az derült ki, hogy a brüsszeli kommunikációs okostojások most komoly imázsváltásra készülnek. Ez nagyjából annyit tesz, hogy megpróbálnak arcot adni az EU-nak, és ehhez a legmegfelelőbb figurának a jelek szerint az Európai Bizottság elnöke találtatott.

Épül tehát a Barroso-brand, ennek egyik premierje lehet a keddi beszéd. Ugyanakkor eléggé vaskos naivitás lenne azt hinni, hogy ettől egy csapásra ő lesz Mr. Europe.

Persze még akármi is kisülhet belőle.

PR-akciónak mindenesetre nem rossz.