A Maecenas Kiadó megjelentette Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényét, ünnepi kétnyelvű kiadásban. Még tavaly, de én csak most bukkantam rá. Nagyon dicséretes, mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha teheti, olvassa el valamelyik nyelven.

Nem tudom, hogy a kiadó vajon sorozatot tervez, és Vonnegut többi regénye is sorra kerül-e, mindenesetre, ha így lesz, remélem, lesz egy lektor vagy fordító vagy bárki a kiadónál, aki összeveti az eredetit a sokszor évtizedekkel ezelőtt készült fordításokkal. Már csak azért is, mert a Macskabölcső 2005-ös (harmadik, és tudtommal eddigi utolsó) kiadásánál ezt a jelek szerint nem tették meg.

A probléma bizony csak az, hogy a magyar verzió (nem csak a 2005-ös harmadik, hanem az 1997-es második kiadásban is), hát, mit szépítsük, bizony incifincit meg van húzva, a csúnya részeket annak idején törölték a gondos szerkesztőkezek. Valószínűleg még 1978-ban, amikor az első fordítás készült, a másodikat és a harmadikat pedig – gondolom – sima utánnyomással dobták piacra, nem nagyon bajlódtak azzal, hogy összevessék az eredetivel.

Lehet, hogy nem ártott volna.

A 102. fejezetben (Aceton) H. Lowe Crosby épp azokat a papundekli figurákat tanulmányozza, melyekre a San Lorenzó-i légierő gépei tüzelnek majd. Az egyik Sztálint ábrázolja, a másik Castrót, aztán ott van még Hitler, Mussolini, Marx, Mao és „az öreg Willi császár, páncélsisakban”. Az angol eredetiben a fejezet ezzel a mondattal zárul: „’They got practically every enemy that freedom ever had out there,’ H. Lowe Crosby declared”. Ez nagyjából annyit tesz, hogy (ezen a performanszon) H.L.C. megállapítása szerint gyakorlatilag a szabadság összes valaha volt ellenségét felsorakoztatták. A magyar változatban azonban ez a mondat nem szerepel. Nincs. Elpárolgott. Kihúzták.

És hogy mindez nem véletlen, azt jól mutatja, hogy a 114. fejezet végén (Mikor a golyó szíven talált) ugyanez megismétlődik. Itt már megjelennek a légierő gépei, és arra készülnek, hogy a képmásokra lőjenek, „amit Hazel Crosby olyan cuki ötletnek talált”. Pont. Az angol eredetiben ugyanakkor ez a mondat kicsit másképp hangzik: „They were going to shoot the effigies of what H. Lowe Crosby had called ’practically every enemy that freedom ever had’.” Amit szabad fordításban nagyjából úgy tudnánk visszaadni: a képmásokra fognak lőni, melyeket H.L.C. ’a szabadság valaha volt összes ellenségeként’ jellemzett.

Ja, és az már csak a hab a tortán, hogy a Vonnegut eredetijében a 102. fejezet címe sem az, hogy Aceton, hanem ’Enemies of Freedom’, azaz A szabadság ellenségei.

Nem gondolom, hogy mindez az amúgy kiváló munkát végző fordító hibája lett volna, sokkal inkább a rendszeré (ne feledjük, ’78-ban jelent meg Magyarországon először a kötet), az viszont már elég nagy hiba, hogy a későbbi kiadások – tizenkilenc, illetve huszonhét év után – ellenőrzés nélkül, változatlan utánnyomással jelenhettek meg.

A jelenség egyébként nem egyedi: 2004-ben Günther Grass A bádogdob című regénye jelent meg hasonlóképpen, az akkori híradás szerint az eredetiből nagyjából „húsz sort gyomláltak ki”. Az 1999-es magyar kiadásba aztán az 1973-as, cenzúrázott kiadás szövege ellenőrzés nélkül került bele, melyet 2004-ben változatlanul utánnyomtak.

A nagy kérdés az, vajon hány ilyen „kigyomlált”, megvágott, cenzúrázott könyv keringhet forgalomban jelenleg is, melyek kézhezvételekor az esetek túlnyomó többségében nem is sejtjük, hogy az eredetinek csupán – egy adott kor politikai, esztétikai és egyéb ízlésének megfelelően – „megszépített” változatai?