Made in America

Az amerikaiak többsége nem igazán elégedett azzal, ahogyan Obama elnök eddig a Mexikói-öbölben kialakult katasztrófahelyzetet kezelte. Az Ovális Irodából sugárzott beszéd után is sok a fanyalgó, abban pedig szinte mindenki egyetért, hogy ha az elnök nem villant a lehető leggyorsabban valamiféle eredményt, akkor a demokraták bukhatják a novemberi kongresszusi választásokat, de akár a 2012-es elnökválasztást is.

Túl vagyunk hát a nagy beszéden, nem volt valami eget rengető, sok újdonság legalábbis nem derült ki belőle. A kötelező elemek megvoltak: kompenzációs alap felállítása (melynek költségeit a BP állja), hosszú távú helyreállítási terv készítése, a katasztrófa okainak felmérése, féléves moratórium a mélytengeri olajfúrásokra, satöbbi. És persze a tiszta energiára való áttérés, hajrá.

A kommentárokból mindenesetre az derül ki, hogy mindenkiben maradt némi hiányérzet.

A Brookings Intézet elemzője, William A. Galston az Obama-beszéd kapcsán például elvesztegetett lehetőségről beszél. Szerinte miközben az elnök részletesen taglalta, hogy mit is tettek eddig az olajfolt felszámolásáért, addig vajmi keveset lehetett hallani arról, hogy ezek a munkálatok miért haladnak annyira lassan, amennyire. Miért van az, hogy az eddigi erőfeszítések olyan kevés eredménnyel jártak, és mi az oka, hogy az egyes szervezetek, ügynökségek tevékenysége nincs normálisan összehangolva.

Ezekről nem sok szó esett, mint ahogy arról sem, hogyan lehetne mindezeken a jövőben javítani. A beszédből csak annyit tudhattunk meg, hogy Obama szerint a kormányzat és a BP közös erőfeszítései eredményeként a következő napokban, hetekben a kiömlött olaj 90 százalékát képesek lesznek felfogni. Irigylésre méltó optimizmus.

De kell is, hogy legyen.

Obama egyébként nem véletlenül választotta beszéde színhelyéül az Ovális Irodát. Tarthatott volna beszédet valahol a Mexikói-öbölben is, ha már éppen ott járt a hét elején, ám a színhely nem volt véletlen. Ő az Ovális Iroda mellett döntött.

Az amerikai elnökök rendszerint válsághelyzetben szólnak innen a néphez. Ilyen volt a Challenger katasztrófája (Reagan), a kubai rakétaválság (Kennedy) és a 2001-es terrortámadás (Bush). És ilyen a mostani is.

Obama tehát erőt és elkötelezettséget akart sugározni. Defenzívből egyszercsak átment offenzívbe. Miután annyi kritika érte, hogy nem kezeli megfelelően a válságot, demonstrálnia kellett, hogy igenis ura a helyzetnek. Olyasvalaki, aki nem fut el a problémák elől, tudja, mit kell tenni, és felelősségre vonja, akit kell. Leadership.

Aha. Kár, hogy közel két hónapot kellett rá várni.

Mindenesetre drukkoljunk neki, hogy sikerüljön. Nem is annyira miatta (sőt, egyáltalán nem miatta), hanem legfőképpen az öböl, és az ott élők miatt. Ahogy Obama is mondta: ez a térség még a Katrina és a Rita hurrikánok pusztításaiból sem épült fel teljesen, éppen ezért van különösen nagy szükség arra, hogy hosszabb távon is elgondolkozzanak a megsegítésén.

És ha már Katrina. Az amerikai sajtóban egyre többen emlegetik a mostani olajkatasztrófát Obama Katrinájaként. Emlékezetes, hogy 2005-ben Bush elnököt számtalan kritika érte a mentési munkálatok lassúsága és koordinálatlansága miatt. Sőt, volt olyan elemző, aki a mostani esetet az iráni túszdrámához hasonlította, ami annak idején alaposan megcsappantotta Carter népszerűségét, miután elnöksége alatt nem voltak képesek elérni a teheráni amerikai nagykövetségen fogva tartott túszok szabadon bocsátását.

Nem hiszem, hogy ezeknek az összehasonlíthatásoknak túl sok értelmük van, azon kívül, hogy jól hangzanak. Még úgy sem, hogy az Associated Press-GfK friss – az elnöki beszéd előtt nem sokkal nyilvánosságra hozott – felmérése szerint az amerikaiak 52 százaléka nem elégedett azzal, ahogy Obama az olajkatasztrófát kezelte, ez pedig nagyjából megfelel annak, ahogyan az emberek Bush tevékenységéről vélekedtek a Katrina után. Nem szabad elfeledkezni azonban arról sem, hogy a megkérdezettek 83 százaléka szerint a BP az, amelyik nagyon béna a válságkezelésben, ami azt is jelzi, hogy az emberek elsősorban nem az elnökre, hanem az olajcégre vannak kiakadva.

Egyelőre legalábbis. Obamának mindenesetre van jó két-három hónapja arra, hogy tettekkel, eredményekkel is bizonyítani tudja elkötelezettségét. Ha ez nem sikerül, akkor a választók a novemberi kongresszusi választásokon nagy eséllyel a demokratákon verik majd el a port.

’Yes We Can’ – ez volt Barack Obama 2008-as elnökválasztási kampányának egyik legismertebb jelmondata. Most lehet bizonyítani.