Made in America

(Tervezem, hogy időről időre készítek egy-egy összeállítást arról, hogy a magyar sajtó hogyan adott hírt a világtörténelem fontos, érdekes, furcsa, vagy más szempontból figyelemreméltó eseményeiről, különösen, ha annak valamilyen amerikai vonatkozása is van. Azt gondolom, az idézetek sokszor magukért beszélnek, így – hacsak nem valamilyen kevésbé ismert eseményről lesz szó – nem tervezem, hogy különösebb kommentárt fűzzek hozzájuk. A cél nem is annyira az elmélyülés, mint a korszellem, a korhangulat felvillantása. A sorozat első része a koreai háború első napjainak hazai tálalásából próbál valamit visszaadni, a teljesség bármiféle igénye nélkül.)

Ma éppen hatvan éve, hogy az észak-koreai csapatok – a félsziget egyesítésének szándékával – átlépték a 38. szélességi fok magasságában húzódó dél-koreai határt, és ezzel kezdetét vette a hidegháború első fegyveres konfliktusa. A koreai háború összesen három évig tartott, érdemes ugyanakkor felidézni, hogy az első napokban miként adtak hírt minderről a magyar lapok, különös tekintettel az események sajátos értelmezésére. (Az eredeti helyesírást minden esetben megtartottam).

„Az északkoreai hadsereg visszaverte a délkoreai bábkormány bandáit, elfoglalt több várost és két helyen partra szállt” – 1950. június 27-én a harmadik oldalon ezzel a címmel adott hírt először a kibontakozó konfliktusról a Magyar Nemzet. A „föngjangi” jelentésre hivatkozó anyag tényként kezeli, hogy nem Észak-, hanem Dél-Korea kezdte a benyomulást.

„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi osztagai kemény elhárító harcot vívtak a délkoreai bábkormány úgynevezett nemzetvédelmi hadserege ellen, amely június 25-én  hajnalban váratlan támadást indított a 38-as szélességi körtől északra fekvő területen és megállították az ellenség támadását. A köztársaság védelmi osztagai a népi hadsereg alakulataival együttműködve teljesen visszaverték a 38-as szélességi körtől északra behatolt ellenséget és ellentámadásba mentek át.”

A támadás megindulása után kiadott első hivatalos közleményből kiderül, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság arra figyelmeztette a „délkoreai bábkormányt, hogy amennyiben nem szünteti meg azonnal a 38-as szélességi kör környékén folyó kalandor hadműveleteit, akkor az ellenség szétzúzására határozott intézkedéseket tesznek és a délkoreai hatóságok fogják viselni a teljes felelősséget mindazokért a komoly következményekért, amelyeket ezek a kalandorjellegű hadműveletek maguk után vonnak”.

Ugyanezen a napon a Népszava szintén nagyon hasonló címmel és tartalommal adott hírt az eseményekről. Ami ez esetben sokkal érdekesebb, az a cikkhez biggyesztett rövid dőlt betűs magyarázat, amely a két Korea viszonyát próbálta megvilágítani a kor emberének. Érdemes belőle hosszasabban idézni:

„Korea jelenleg két részből áll. Északi részében van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amelyben a kommunisták vezette dolgozó népé a hatalom. Az ország déli részében a hazaáruló Li-Szin-Man amerikai zsoldban álló bábkormánya fasiszta terroruralmat létesített az amerikai szuronyok védelme alatt. Az ország északi részét a második világháború végén a Szovjet Hadsereg szabadította fel, déli részébe az amerikai csapatok vonultak be. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság dolgozói számára a Szovjetúniónak a második világháborúban aratott világtörténelmi győzelme nyitotta meg a szabadság útját. A Szovjet Hadsereg, amely felszabadította Észak-Korea dolgozó népét, 1948 végén kivonult Észak-Koreából. A szovjet kormány, híven a népek szabadságát és függetlenségét tiszteletben tartó politikájához, a koreai nép kezébe adta az ország sorsának intézését.

A Szovjetúnió előzőleg több esetben tett javaslatokat az USA-nak a csapatok kivonására, az Egyesült Államok azonban visszautasította a szovjet javaslatokat és Dél-Koreában ma is ott tanyáznak az amerikai megszállók, hogy uralmon tartsák a népellenes zsoldoskormányt.”

Természetesen az Egyesült Államok június 27-én kezdődő katonai beavatkozása sem maradt kommentár nélkül. A TASZSZ „newyorki” tudósítására hivatkozva június 29-én a Magyar Nemzet arról írt, hogy Truman Dél-Korea védelmére rendelte a csendes-óceáni hetedik amerikai flottát, emellett pedig „parancsot adott az Egyesült Államok légi és tengeri erőinek, hogy biztosítsák a délkoreai hatóságok csapatainak fedezését és támogatását”. A lap nagy terjedelemben idézi a Pravdát, amely szerint Truman nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy „az imperialista háborús uszítók céljaik felé törve nem állnak meg a félúton”.

Három nap múlva a lap már „az amerikaiak agresszív beavatkozásának és a délkoreai támadásnak alapos előkészítéséről” szóló „leleplező bizonyítékokról” ír. Kiemeli, hogy egy ötszáz fős amerikai katonai misszió már hónapok óta a dél-koreai csapatok kiképzésével foglalatoskodik, a New York Times helyszíni tudósítására hivatkozva pedig azt írja, hogy „Az amerikai tisztek által kiképzett külföldi csapatok közül a délkoreai csapatok a legjobban amerikanizáltak”. Ráadásul az USA teljesen ellenőrzése alatt tartja a dél-koreai fegyveres erőket, így – a lap szerint – nyilvánvaló, hogy „a délkoreai csapatoknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen intézett betörése Dél-Korea amerikai urainak tudtával és irányításával történt.”

Végezetül érdemes belekukkantani abba, miként is kívánta az észak-koreai vezetés felrázni a harci szellemet a korábban már hivatkozott „dolgozó népben”. A Népszava június 28-án címoldalon hozta „Kim-Ir-Szen elvtárs rádiófelhívását” a koreai néphez, miszerint „Elérkezett Korea egyesítésének ideje”. Ebben a Nagy Vezető leszögezi, hogy „Li-Szin-Man áruló klikkje az egész országot az amerikai imperialisták gyarmatává, a koreai népet pedig rabszolgává akarja tenni”. Majd vélhetően ugyanazzal a lendülettel kiadta a parancsot:

„A győzelembe vetett hittel bátran haladunk előre! Valamennyi erőt néphadseregünk és az arcvonal megsegítésére! Valamennyi erőt az ellenség szétverésére és megsemmisítésére! Éljen a koreai nép, amely igazságos népi háborúba indult! Éljen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság! Előre a győzelemig!”

A tűzszüneti egyezményt végül 1953. július 27-én írták alá a felek, békét azonban Phenjan és Szöul a mai napig nem kötött egymással. A konfliktusnak a két Koreában közel 2,5 millió polgári áldozata volt.