HTML

Made in America

Az Egyesült Államok tegnap és ma. Politika, történelem, irodalom, közélet, és minden, ami ezen túl van. Ja, és persze, ahogy nekem tetszik.

Friss topikok

Utolsó kommentek

Linkblog

Látogatók

Az Egyesült Államok tegnap és ma

2010.07.23. 15:38 Fleuriste

A kevés diplomás miatt sír Amerika

Címkék: oktatás obama egyesült államok

Miközben valaha az Egyesült Államok büszkélkedhetett a legtöbb fiatal diplomással, addig egy csütörtökön ismertetett jelentés szerint e tekintetben mára már a 12. helyre szorult vissza. A tanulmányt készítő College Board szerint 2025-re el kellene érni, hogy a 25 és 34 év közötti amerikaiak 55 százaléka rendelkezzen valamilyen diplomával.

Az OECD tavalyi adatai alapján készített összesítés szerint a lista elején Kanada (55,8%), Korea és Oroszország (55,5-55,5%) feszít. Az európai uniós tagállamok közül a legtöbb fiatal diplomást a hatodik helyen végzett Írország (43,9%) tudja felmutatni, a volt kommunista blokk országai közül pedig a 21. helyre sorolt Észtország  (34,6%) teljesített a legjobban. Magyarország ebben a felsorolásban a maga 22 százalékával a 27. helyen végzett. (Az idősebb, 55-64 év közötti diplomások terén azért jobb a helyzet: ebben a lajstromban az Egyesült Államok a 4., Magyarország a 23. helyre került.)

Mindenesetre a tanulmány készítői, akik csütörtökön a washingtoni döntéshozók előtt is ismertették javaslataikat, arra intenek, hogy a fiatal diplomások tekintetében tapasztalható leszakadás akár a gazdasági versenyképességet is veszélyeztetheti, és úgy vélik: az oktatás minőségén már egészen az alapoknál javítani kellene. A College Board ugyanakkor valahol nyitott kapukat dönget, hiszen korábban Barack Obama is célként deklarálta, hogy a diplomások számát tekintve az Egyesült Államokat újra világelsővé tegyék – igaz, ő ezen célkitűzés teljesítésére szűkebb határidőt szabott meg. Az ő időpontja 2020 volt.


59 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://madeinamerica.blog.hu/api/trackback/id/tr492171185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tengoo 2010.07.23. 17:53:46

"a lista elején Kanada (55,8%), Korea és Oroszország (5,5-5,5%) feszít"

inkább 55-55% nem?

valahogy az itthon helyzetet szemlélve hülyeségnek érzem, hogy minél több embernek diplomája legyen, kevesebb, de jobb, és több kétkezi munkát végzőt..
lerágott csont..

Fleuriste 2010.07.23. 17:56:16

@tengoo: de, köszi! 55,5% a pontos szám, köszi, hogy szóltál! :) mindjárt javítom!

tölgyes 2010.07.23. 18:04:14

@tengoo: Én azt gondolom, hogy rosszul tetszik gondolni. Nálunk is 50% feletti diplomásra kéne törekedni legfeljebb jobb struktúrában: több természettudományos, műszaki, kevesebb média..:)

Ami a szakmunkást illeti: őket nem az egyetemi végzettségük hanem a KÉPZETLENEK rovásár kéne szaporítani.. Ha meggondolja (használja az eszét) akkor be kell látnia, hogy a 70%-nyi egyetemre nem kerülő elég nagy tartalékot jelent a jó szakmunkásképzés számára!!!..De hát ez kevesebb egyetemista is a Hiller Pisztik buta szövegeinek a következménye!

Aha, persze 2010.07.23. 18:09:34

Lehet velem van a baj, de valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy Oroszországban a nem tudom hány millió, 25-35 év közötti fiatalok 55% diplomás? :o Ott a sima bolti eladónak is diplomája van? Mert eleve egy társadalom felépítésébe ez nem igazán fér bele.

Illetve akkor fér bele ennyi diplomás, ha minden második munkához diploma kell (ami hülyeség lenne)

Nálunk is a diplomák fele értelmetlen (max, csak hogy van) sokan tök fölöslegesen tanulnak 4 évet, majd a munkahelyükön szembesülnek azzal mit is kell majd csinálni. Számtalan példát tudok erre mondani az ismerőseimnél. De ha 4 évig csak 2 nyelvet tanultak volna 10x többet ért volna, mint a semmit mondó diplomájuk. (Ismétlem, nem mindről beszélek csak a feléről, van amivel el is lehet helyezkedni és jól is fizet)

cindbl 2010.07.23. 18:12:20

francnak ennyi diplomas? dolgozni ki fog? (nekem ketto van :D)

Fleuriste 2010.07.23. 18:22:47

@Aha, persze: bár az amerikai hírportálok is minimum főiskolai diplomáról írnak, de valójában associate's degree-ről van szó, amely a diplomák rangsorában a legalsó kategóriát jelöli, és lényegében két év tanulás után kapható meg. (az orosz rendszert nem ismerem, így nem tudom, hogy ott ennek van-e megfelelője). Obamáék célja mindenesetre az, hogy minél több amerikai rendelkezzen minimum egy ilyen diplomával.

Art'Úr 2010.07.23. 18:40:15

Bokor György (G.W. Bush) szerint elég a Bibliát oktatni....
hmm..
lehet mégse

tölgyes 2010.07.23. 18:40:56

@Fleuriste: Az USA-ban a felső oktatásnak kell magára vállalnia a középfokú oktatás alacsony színvonalának következményeit (Persze vannak kiváló középfokú intézmények, de azok sok pénzbe kerülnek)...Az USA régóta bajlódik ezzel a problémával Már az un Reagen jelentések is az oktatás válságáról beszéltek.. erre mi átvettük, vagy inkább mintának tekintettük ezt a nem épp jó modellt... meg is látszik az oktatásunk színvonalán.

KCB 2010.07.23. 18:43:48

Pont most van a TV-ben hogy a 10 legkeresettebb meló közül 7 fizikai...

tölgyes 2010.07.23. 18:45:08

@Aha, persze: Meg kellene szokni azt, hogy a diploma ÖNMAGÁBAN még nem garantálja a diplomás munkakört... Egyébként pedig azt gondolom, hogy a nyelvtanulás és a diploma nincs ellentétben. Miért nem tanultak meg az ismerősei két nyelvet??? Feltehetően azért, amiért a diplomájuk is értéktelen: nem dolgoztak. A semmiből csak semmi lesz...

tölgyes 2010.07.23. 18:46:14

@Kerek Perec: No de a gyetrekek 70%-a nem kerül be semmilyen felsőoktatási intézménybe. Miért nem tanulnak szakmát..Miért nem belőlük akar szakmunkást csinálni????

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.07.23. 18:49:56

hát pedig az emberek többsége úgy gondolja, hogy akinek nincs diplomája az alsóbbrendű élőlény! főleg természetesen a diplomások, azok közül is főleg azok akik semmihez se értenek és soha életükben nem dolgoztak

ahogy valaki írta, meg kéne vizsgálni hogy milyen diplomája van a legtöbb diplomásnak és ennek összefüggésében azt is hogy ezek mennyire tudnak elhelyezkedni, illetve mennyire hasznos a munkájuk a társadalom számára

persze amíg vannak olyan kamu munkahelyek ahol tárt karokkal várják a semmihez se értő diplomásokat, addig nem lesz változás

megitális rózsa 2010.07.23. 18:59:14

Az usákoknál is a diplomák 8-10 %-a ér valamit.

A többivel kitörölhetik.

tölgyes 2010.07.23. 19:06:36

@endike: Mindig is volt mindenféle gőg.. volt úri gőg , funkcionáriusi gőg..a kommunistákat különleges anyagból gyúrták.. de volt munkás gőg stb.. Tehát azt gondolom, hogy a gőg magatartási kérdés és nem iskolai végzettség kérdése.

Az a baj, hogy soha sem fogjuk tudni előre megmondani, hogy a világ milyen irányban és milyen ütemben fejlődik. Ezért nem tudjuk megmondani azt, hogy akár csak 8-10 év múlva is milyen diploma-struktúrára lesz szükségünk..Fő vonalakban persze sejthetjük.. de pontosan megmondani nem tudjuk. Ez más szakmákra is igaz.. Tudjuk, hogy kell a kőműves, de hogy épp mennyi kell azt nem tudjuk.. jön egy mostanihoz hasonló válság és ami hiány volt korábban az felesleges lesz..

Épp itt van a jelentősége a diplomának, a képzettségnek. Aki képzettebb az elvileg jobban tud alkalmazkodni..

Ezzel együtt azt tudjuk, hogy a természettudományi műszaki ismeretek felértékelődnek.. tehát ezeket a képzéseket kell erősíteni, de az ezekhez szükséges alapismeretek megszerzésére már kisgyermek korban gondolni kell: több matematika, fizika, kémia stb. kell De zeke elsajátítása drágább és nehezebb..A magyar oktatáspolitika pedig az elmúlt 8 évben ezeket a tárgyakat elsorvasztotta, lecsökkentett az alap és középfokú oktatásban. Ez itt a legnagyobb baj.. Médiásokra feltehetően eztán se lesz szükség ezer számra..:(

smartdrive 2010.07.23. 19:12:12

10 százalék bőven elég. a többi menjen kapálni, ugyanis a képességei arra elegek

TonTomika 2010.07.23. 19:17:35

Érdekes...diplomásként mégis nehezebb elhelyezkedni, mintha az ember egy jól képzett szakmunkás lenne. Néha elgondolkodok rajta, hogy kéne a diploma mellé valami kreatív szakmunka is, amiből alkalomadtán több pénzt is lehetne kreálni, pl. bútorasztalos. :)

Médiásokra (ha így halad a média) egyáltalán nem lesz szükség (médiás végzettségem van) ellenben más, egyéb munkákkal meg lehet élni ami kapcsolódik a szakmához, ha az ember képzi SAJÁT MAGÁT –otthon, könyvekből–. Hozzá kell tennem, hogy mint frissen végzett médiás nem is próbálkozok bejutni egyik nagy magyar médiumhoz sem...Bikicsunáj és hasonló minőségű történetekkel nem foglalkoznék. Akkor inkább szakmunka, ott többet ér a produktumom. –Persze egy Spektrum TV-hez bármikor elmennék.–

tölgyes 2010.07.23. 19:21:10

@smartdrive: A lemaradáshoz elég. A szintentartáshoz kevés.. a fejlődéshez ötször annyi kell..

tölgyes 2010.07.23. 19:22:05

@TonTomika: Ez sincs így.. ha megnézi az elhelyezkedési vizsgálatokat, akkor legkönnyebben diplomával lehet elhelyezkedni.

sanyix 2010.07.23. 19:22:39

A probléma ott indul, hogy a diploma !=tudás/képzettség
Főleg ilyen felsőoktatással mint a magyar, ahol a képzsé nagy része felesleges, vagy időtöltős bullshit, lényegi része pedig nem elég alapos.

zizizuzu 2010.07.23. 19:29:55

@tölgyes: A vizsgálatok a fehér gazdaságot mérik. A valós életben egy tűrhető szakember megfelelő motivációval 1 hónap alatt talál munkát. Akár diplomás bérért.....

kalman.kalman (törölt) 2010.07.23. 19:33:10

Kell a sok diplomás, csak nem mindegy, hogy milyen szakosak, meg nem mindegy, hogy külföldre mennek-e a diplomázás után, például az orvosok, akikre itthon is szükség lenne és mégis hagyja az állam, hogy elvigyék a több tízmillió adóforintból beléjük fektetett tudást.
Vagyunk-e elég gazdagok ahhoz, hogy brit és svéd egészségügynek képezzünk orvost, ápolót?
Kell-e ennyi média-kommunikáció, óvónő, tanító, szociálpolitika, marketing ügyintéző szakos?
Tudják-e a fiatalok, hogy milyen pályára mennek érettségi után, vagy csak szak a hangzása alapján döntenek?

Amúgy meg kell nézni egy szakmunkás képzés hivatalos követelményszintjét is. Úgy van megfogalmazva, hogy ha a 14 éves gyerek azt elolvassa, meg se érti, elriad tőle. Aztán persze a felét se tanulják meg a suliban, az életben pedig a megtanultaknak is csak negyedét használják. Pont úgy, mint a diplomások is.
Egy szakmunkás, aki jó szakember, és beszél legalább egy idegen nyelvet, simán megél bárhol. De ki hallott már olyan szakmunkásképzőt, ahol csúcs a nyelvoktatás?
Sok szakmát felsőoktatásban képeznek, pl: szálloda, vendéglátás, idegenforgalom, pedig ezek az iparágak inkább a szakmunkásokat keresik (szakács, pincér, cukrász, borász). Aztán 4-5 év főiskola után lehet pincérnek menni, amihez elég lenne egy OKJ-s bizonyítvány. Ez ám a hülyeség!
Be kell vezetni egy tandíjat és egy olyan diákhitelt, ami csak diplomázás után kezd kamatozni. Sok helyen így van a világban, nem úgy mint most Magyarországon, hogy felveszem és egy év múlva már meg is nőtt akkorára a hitelem, hogy összeszarom magam.

TonTomika 2010.07.23. 19:33:52

@tölgyes: Tény, hogy más szakmákat nem igazán vizsgáltam (szóval lehet, hogy más diplomával könnyebb, nekem viszont ez az álmom), csak a saját vonatkozásomat néztem, amelyben az egyik legnagyobb álláshirdető portálon mindössze két állást találtam, ami számomra megfelelő, illetve ahol lenne esélyem egy interjúra. Egy nem túl neves vidéki főiskolán tanultam, tehát nem kapkodnak utánunk mint egy divatos ELTE vagy Corvinus-os diák után, viszont annyi előnyöm van, hogy nagyon gyakorlati volt a képzés, tehát pl. egy TV stúdióban fellelhető eszközök működtetése nem jelentene akkora problémát, mint egy nevesebb egyetemről származó, ámde csekélyebb gyakorlattal rendelkező pályakezdő esetében. Viszont, ezt szerintem nem sokan tudhatják, így nem biztos hogy jobb esélyekkel indulok egy állásinterjún, már ha eljutok odáig. Lehetőség van viszont külföldön is munkát vállalni ebben a szakmában, szerintem még talán több eséllyel is mint itthon. Majd idővel kiderül, minden esetre én bizakodó vagyok. :)

TonTomika 2010.07.23. 19:37:40

@sanyix: Ezzel teljesen egyet értek! Rengeteg olyan dolgot nem tanultam meg, amire számítottam, hogy tanulhatom majd. A tárgyaim kb 1/3-a bullshit jellegű volt, az iskolának a technikai háttere lehetővé tette volna a színvonalasabb képzést, ezért is érthetetlen számomra, hogy sok helyen miért nincsenek kihasználva a lehetőségek?!?! –Helyette önmagát képzi az ember.–

daniferi 2010.07.23. 19:51:06

Szakmunkásképzés? Ugyan már. A munkaügyi központ nem támogatja a hiányszakmákat, ha netalán akadna is egy, akkor oda csak 8 általános végzettségű mehet. Engem is elzavartak, mondván érettségim van. No problem, kerestem munkát, bár szakma nélkül a munkaerőpiacon egy csoportba tartozom a csak elemi iskolát végzettekkel. Minimálbér körüli, ha egyáltalán bejelentenek.

Pedig nem félek a munkától, dolgoztam már építőiparban, sőt, bútorasztalosnál is egy ideig, ahol sokat tanultam az öregektől. (csak hát a zsebbe pénz miatt muszáj volt otthagyni)

Sebaj, éhezzünk és tanuljunk. Kiderült, hogy ha fizetnék, se lenne lehetőség munka mellett szakmát elsajátítani. Csak a szokásos délelőtti iskolarendszerben, azt is hatalmas pénzekért. Egy mezei CNC marós suli 400 ezer forint. Ha össze is gyűjtöm a pénzt rá, mit eszek, míg suliba járok? :)

Úgyhogy más megoldás nem maradt, elvégzek valami fősulit, gyarapítva a diplomások számát, úgy mégis talán több esélyem van a későbbiekben, mint szakma nélkül.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.07.23. 19:51:31

Amerikában a College, Oroszországban a Koledzs ad 2-3 év képzés után egy igen gyér valamit, amit már diplomának neveznek. Mondjuk a kettő eltérő célú: a College inkább a BSc-re emlékeztető, alapozó diploma, amit azonban nagyon kevesen fejlesztenek (komoly) Degree-vé, a Koledzs a felsőfokú szakképzésre hasonlít.

Akvyr 2010.07.23. 19:52:00

Ja, és az friss diplomások fele ázsiai, és csak harmada fehér. Az Usában.

Még van pár hasonló jópofaság, klikk:
grindingmygears.blog.hu/media/image/college.jpg

tlvajferi 2010.07.23. 19:52:26

a tudás önmagában nem árt, viszont azt is elemezni kellene, miért csökken az usa-ana diplomások aránya

netán sikerült lecserélni a tudásra vágyó lakosságot?

mig8 (törölt) 2010.07.23. 19:55:12

@TonTomika:

Az ELTE sem jelent semmit. Én ott végeztem és idén találtam az első olyan álláshirdetést, ami kifejezetten nekem szólt. Azt is külföldre...

Viszont. Ha elvégzed tisztességesen a szakodat, akkor lesz annyi kitartásod, hogy nem adod fel az álláskeresést. Én is találtam egy nekemvalót. :-)

daniferi 2010.07.23. 19:56:44

@TonTomika: Én is kinéztem egy informatikai szakot, de aztán megtudtam egy-két ott végzett embertől, hogy felejtsem el, mert ott nem tanulom meg azt, amit szeretnék tanulni. A tárgyak fele nem is odavaló, aztán a szakmai rész meg botrányos.

Dr.Bio74 2010.07.23. 20:03:10

Nekem is van kettő, nem sajnálom a rájuk szánt időt és energiát, mert amit megtanultam engem gazdagít, de szomorúan kellett megtanulnom, hogy a sok "jó ismeretség" és a megfelelő lengésszámmal csapkodó hosszú bőrös nyelv többet ér. Osztom azt a fenti nézetet, hogy inkább két nyelvet tanultam volna meg ez idő alatt felsőfokon a jobb boldogulás érdekében.

TonTomika 2010.07.23. 20:05:17

@mig8: Külföld...remek! :) Kitartás az van, mellette tulajdonképpen hobbiból képzem magam, szeretem csinálni, szerencsére van fedél a fejem felett, így kitartó vagyok ezen a téren. :)

@daniferi: Kollégiumi szobatársam mérnökinfós. Elvileg tanulnak java programozást, van is egy csúcs szuper SUN labor hozzá. Tanár viszont nincs. Kiadták egy olyan embernek, aki nem ért hozzá, így gyakran még a gépeket sem kapcsolják be, mert nem tudják megtanítani nekik a használatát. Helyette papíron csinálnak mindenféle baromságot, ami egyáltalán nem az életben megoldandó dolgokat taníttatja meg a diákokkal. Például linuxból szerintem sokkal nagyobb értelme van egy hálózatbeállítást megtanulni, kezelni, ismerni magát a rendszert, nem pedig olyan hülyeségekkel foglalkozni mint amit ők tanulnak.

Plumper 2010.07.23. 20:21:38

cseréljünk egy kicsit velük. itt meg túl sok a diplomás.

zizizuzu 2010.07.23. 20:25:19

@TonTomika: Szerinted ki lesz az a hülye, kivéve a néhány fanatikust, aki havi 120 nettóért Javat oktat, mikor akármelyik bankban 250 nettóval tud kezdeni......
Meg kéne fizetni a tanárokat, utána lehetnek fikázni az iskolákat....

TonTomika 2010.07.23. 20:52:23

@zizizuzu: De erről nem a diák tehet aki tanulni szeretne. Meg miért hirdetik, miért van benne a tantervben, ha nincs rá ember? :) Ez valamilyen szinten átvágás. /Mert ezekkel promózzák a sulit(kat)./

TonTomika 2010.07.23. 20:53:51

@zizizuzu: Természetesen fizessék meg a tanárokat is...120K tényleg nevetésges.

flimo13 2010.07.23. 21:06:26

Fu hát inkább bele sem kezdek, mennyi gond van a magyar oktatással. Remélem sikerül msc-t már külföldön csinálni..

ZöldszemM2 2010.07.23. 22:15:45

és ha azt nézzük a mostani amérikai egyetemisták jelentős része ázsiai a helyzet még rosszabb - a fehérek szempontjából.

ZöldszemM2 2010.07.23. 22:17:21

És ha figyelembe veszzük : az amérikai diplomások jeletős hányada ázsiai - ahelytez még rosszabb - afehéreknek !

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.07.23. 22:41:40

"A College Board ugyanakkor valahol nyitott kapukat dönget, hiszen korábban Barack Obama is célként deklarálta, hogy a diplomások számát tekintve az Egyesült Államokat újra világelsővé tegyék – igaz, ő ezen célkitűzés teljesítésére szűkebb határidőt szabott meg. Az ő időpontja 2020 volt."
Remek és mit csinál velük? A mostaniakat se tudja hová rakni.

tölgyes 2010.07.23. 22:46:18

@zizizuzu: Ugyanakkor minden vizsgálat azt bizonyítja, hogy az életpálya alatt a diplomás sokszorosát keresi a nemdiplomás bérének.

másikpista 2010.07.23. 22:46:25

Világszerte folyik a munkaverseny, ki termel több diplomást, a százalékok sokszor csak a hígulást jelzik. Magyarán rengeteg a gagyidiploma

tölgyes 2010.07.23. 22:47:07

@Lord_Valdez: A diploma nem ad garanciát a diplomás munkakörre. Az az idő elmúlt.

tölgyes 2010.07.23. 22:48:40

@Bio74: Sajnos ez a világban mindenütt így van.

charlie 2010.07.23. 23:53:45

@Fleuriste: olyan mint nálunk a felsőfokú szakma?

sanyix 2010.07.23. 23:57:41

@TonTomika: én is mérnökinfora jártam, de bmf-re.

Ez volt analízis analízis analízis, meg az a másik ilyen komplex számos ezek az órák 70%-ban. Aztán volt az adatbázis filozófiája, vagy mi óra tömény bullshit.
Meg volt valami számtech története, ahol olyan marhaságokat kellett magolni hogy mit mikor találták el, meg a bullshit elvek moore törvény (ami kb 10 évig volt igaz (véletlenül csak), amúgy hülyeség), ilyesmik.
meg persze volt az elmaradhatatatlan excel, és powerpoint.
Ja és erősáramú villamosságtan (köze nincs egy számítógéphez, inkább pakshoz).
És közgáz (tömény bullshit maga a tantárgy is, főleg mert nem a lényeget tanítják).
Ja és még volt programozás elmélet, szintén főként bullshittel, logikai és szintaktikai HIBÁS példaprogramkódokkal, már kezdőszinten (nekem ekkor már volt egy java programozó okj-m), és hetente 1 óra c# programozás, fél év alatt eljutottunk addig hogy létrehozzunk egy OBJEKTUMOT, én végig aludtam mert a java miatt már ismertem az egész dolgot, majd megkaptam a 3mast a végén, mert s vizsgafeladat szokás szerint eléggé szabadon értelmezhető volt, de persze a tanárnak csak 1 megoldás a jó :)

Többiből nem vizsgáztam mert később voltak, 2 héttel és inkább lineage2-ztem :D aztán elmentem java programozónak egy bankba 1,6 évre :) ahonnan januártól váltam el közös megegyezéssel, többedmagammal a szokásos kulcsszó ami miatt vá-val kezdődik és ág-al végződik. Azóta 3d modellezésre képzem magam, olyan info polihisztor vagyok. Itthon win, linux rendszergazda, java programozó, html php js is megy valamennyire, és lassan 3dsmaxul is megtanulok, na meg jópár gépet is összeraktam :D

Gabesz84 2010.07.24. 00:34:01

@sanyix:
ne haragudj már, de az egyetem/fősuli nem kifejezetten gyakorlati tudás elsajátítására van.
Az egyetem/fősuli arra van hogy megtanulj tanulni, és megtanuld a szakmád alapjait.
Igen ez szopással jár, meg igazából frissíthetnék sűrűbben a tematikát, nekem pl még pascalban tanították a programozás alapjait, ennek a tudásnak viszont csak az a része használhatatlan ami a nyelvhez kapcsolódik, az általánosan használt adatszerkezetek mindenhol többé kevésbé ugyanazok, a nyelv más.
És mi ennek a haszna, az hogy elédbasznak a munkahelyeden egy feladatot, amit mondjuk objective c-ben kell megoldanod, életedben nem láttad még azt a programozási nyelvet, de 2-3 nap alatt eltudod MAGADTÓL sajátítatni az alapjait, és 2-3 hét alatt belejössz a használatába, pár hónap után pedig már ismered a nyelvvel kapcsolatos fontosabb trükköket és simán programozol benne.
Na erre van az egyetem/főiskola.
Mint látom nagyjából erre te is rájöttél, mert képzed magad :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.07.24. 01:27:11

@Gabesz84: Tévedésben vagy , a bmf kifejezeten gyakorlatra építő suli. Nem tudom sanyix mikor járt oda, én 2004ben végeztem a mérnökinfót , de voltak hasznos tárgyak. Ahogyan haszontalanok is.

És igen voltak olyan dolgok, amelyeket rosszul magyaráztak el, mondjuk én az analizist( Gyorgy Anna) és a villanyt (Demeterné) kifejezetten szerettem.

Nem tudom sanyix mikor vagy hogy jart, de pl. nekunk az elektro es digit szigorlathoz igencsak kellett a villanytan tudas. Ja igen, en is info.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.07.24. 01:27:56

AMerikaban meg a mukoromepito, meg a kozmetikus is sokszor college graduated kepzes...

Zsola777 2010.07.24. 01:58:54

De beparáztak. Éppen az előbb volt a DaVinci-n, hogy egy friss EU-s kimutatás szerint 4 olyan diplomásból, aki tanulmányokat végez az USA-ban, 3 kint marad. Van ott elég diplomás, csak nem (mind) ott képzik őket.

flimo13 2010.07.24. 01:59:18

@zizizuzu: kevés, de egy félévre lehet ösztöndíjat szerezni, onnét meg csak rajtam múlik, kint tart-e az egyetem.

kulalak 2010.07.24. 04:54:09

Megint azt vettuk at ami a legrosszabb resze az igazsagnak.

Tessek kotelezoen kozepiskolai bizonyitvanyt adni mindenkinek. Minden szakmunkaskepzot kozepiskolava alakitani. Utana tessek foiskolai szinten, tanfolyamokat szervezni es ott oktatni a szakmakat 6 vagy 12 honap alatt. Szovegertesi problemak vannak minden szakmunkassal, nem tudjak magukat kifejezni, nem tudnak egy bankos papirt megerteni es kitolteni. Nyelveket beszelo kalauzt akarunk a buszokra de nem ertjuk, hogy mikent juthatunk odaig. Folfele tessek nivellalni nem lefele a mocsarba, az Kadar idejen volt divat.

málnabarack 2010.07.24. 08:26:01

Nálunk az irodában kifejezetten diplomásoknak hirdettek meg egy irodavezetői állást (azt mondta a főnök, mindegy milyen diploma, csak diploma legyen, mert az garancia arra, hogy valaki értelmes), jöttek is a jelentkezők szép számmal, aztán mégis egy "tanulatlan" sima érettségizett csajt vettek fel, mert ő volt a legjobb minden szempontból. Az én tapasztalatom szerint sokkal inkább a szakmai tapasztalat és a rátermettség dönt egy-egy állás betöltésénél.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.07.24. 08:27:13

nocsak, az amcsik rájöttek, hogy a szar, semmiresejó BSc és hasonló képzések nevetséges papírjaival még simán éhen lehet halni? hahh!

Fleuriste 2010.07.24. 08:59:08

@charlie: talán igen... a fő különbség talán az, hogy az associate's degree-t különböző rendű és rangú főiskolákon, egyetemeken lehet megszerezni (sőt, akár online is!!)
pl. itt a phoenixi egyetem kínálata, benne, hogy milyen területeken lehet okosodni: www.associatesdegree.org/university-of-phoenix/
itt meg egy elég jó leírás, hogy mi is ez, és miért is választják általában az emberek:
www.wisegeek.com/what-is-an-associate-degree.htm

Kivlov 2010.07.24. 10:37:17

M.o. 22%??? és az milyen rengeteg. a sok büfészakos diplomás ül az ügyfélszolgálatban meg az egyéb kamumelókban, ahelyett, hogy lenne egy jó szakmája...

flimo13 2010.07.24. 18:36:39

@Bukowszky: na azért a kinti bsc-vel dolgozni is mennek, sőt. Eleve négy éves, önálló anyag, nem félbevágott öt éves képzés, mint nálunk.

charlie 2010.07.25. 18:33:32

@Fleuriste: hát, itthon is lehet felsőfokú szakmát (nem tudom mi a hivatalos neve, asszem technikum) szerezni szakközépiskolában, főiskolán, egyetem is akár. ugyanazt a papírt.
süti beállítások módosítása