Made in America

Az amerikai elnökök időről időre szívesen fitogtatják vélt vagy valós irodalmi műveltségüket, hivatkoznak híres szerzők még híresebb műveire, hadd lássa a választó, a politikus is ember, legalábbis emberszabású.

A legutóbbi választási kampányban például komoly téma volt, hogy az elnökjelöltek milyen könyvekkel múlatják szívesen az időt, sőt, egyes szerkesztők egészen izgalomba jöttek, amikor kiderült, hogy Obamának és McCainnek közös kedvencei is vannak. Így például mindkettőjük toplistáján előkelő helyet foglal el Hemigwaytől Az akiért a harang szól, illetve Toni Morrisontól a Salamon-ének. (Itt jelzem, hogy azoknál a könyveknél, melyek még nem jelentek meg magyar kiadásban, az eredeti angol címet fogom megadni.)

De lássuk, az egyes elnökök milyen könyveket emelnek le szívesen a polcokról (vagy legalábbis, mit állítanak magukról)!

Az amerikai elnökök közül az egyes számú könyvmoly titulust kétségkívül Thomas Jefferson viheti el. Életében mindig is fontos szerepet játszottak a könyvek, olyannyira, hogy amikor 1770-ben leégett a shadwelli háza, akkor Jeffersonnak leginkább a hamuvá lett könyvek miatt fájt a szíve. Később azonban ismét tekintélyes könyvtárra tett szert.

Miután 1814-ben a britek sok más washingtoni közintézmény mellett a kongresszusi könyvtárat is lángba borították, Jefferson birtokában volt a legnagyobb könyvgyűjtemény az egész országban. Ezt aztán később fel is ajánlotta megvételre a kongresszusi könyvtárnak – az üzlet nyélbe is üttetett, és a könyvek 1815-ben, közel 24 ezer dollárért gazdát is cseréltek. Fájdalom, hogy egy 1851-es tűzben a Jefferson-féle gyűjtemény (közel 6.500 könyvről van szó) majd kétharmada odalett.

Jefferson maga egyébként szívesen forgatta filozófiai, tudományos, és építészeti könyvek lapjait, és gyakran eredeti nyelven is olvasta azokat. Egyik legkedvesebb szerzője Ciceró volt.

Abraham Lincoln szintén szeretett olvasni, főként a Bibliát és Shakespeare-t. Kedvenc költői közé tartozott még Robert Burns. William H. Herndon – aki együtt ügyvédeskedett Lincolnnal, majd az 1865-ös merénylet után életrajzot is írt róla – azt állította: a Shakespeare-rel, Byronnal és Burnsszel való „korlátozott ismeretsége” mellett, Lincolnnak nem voltak túlzott irodalmi ismeretei. Igaz, a Bibliát szívesen forgatta, és gyakran idézett is belőle, de saját bevallása szerint – így Herndon – soha életében nem ült le és olvasott végig egy könyvet, mégis „készségesen idézett bármennyi passzust abból a kevés kötetből, melyek lapjait sietősen átolvasta”.

A két Roosevelt, Theodore és Franklin, nagy kedvence volt Alfred Thayer Mahan amerikai admirális Influence of Sea Power Upon History-ja, amely – mint a cím is mutatja – a tengeri hatalomnak a történelemre gyakorolt hatását boncolgatta. Theodore Roosevelt olyannyira nagyra tartotta a könyvet, hogy nem csak saját, az erős tengerészet kiépítése érdekében folytatott lobbitevékenysége során idézett időről időre belőle (ugye 1897 és 1898 között tengerészeti miniszter-helyettes is volt), hanem a szerzővel is barátságot kötött, később pedig a karrierjét is egyengette.

John F. Kennedy igazi mindenevő volt. A róla elnevezett elnöki könyvtár és múzeum honlapján egy elég vegyes lista található: eszerint szívesen olvasott nagy államférfiakról és hadvezérekről (ezek közé tartozik Winston Churchill Marlboroughja éppúgy, mint Samuel Flagg Bemisnek John Quincy Adamsről vagy Duff Coopernek Talleyrand-ról szóló műve), de szívesen vegyítette a klasszikusokat a könnyedebb műfajjal is, így kedvencei listáján békésen megfért egymás mellett Stendhaltól a Vörös és fekete, illetve Ian Flemingtől az Oroszországból szeretettel.

„Nem vagyok művelt, de olvasok könyveket” – közölte egy ízben Richard Nixon. Ő egyébként nagy Tolsztoj-rajongó volt, emellett pedig előszeretettel választott olyan könyveket, melyek valamilyen szintén kötődtek a politikai mindennapjaihoz. A Washington Post egy összeállítása szerint az egyik szovjet-amerikai csúcs után Churchill Triumph and Tragedy-jébe ásta bele magát, amely egyebek között a jaltai konferenciáról szóló visszaemlékezéseket is tartalmazza.

Ronald Reagan gyerekkorát apja alkoholizmusa keserítette meg, ezért talán nem csoda, ha olyan könyvekben keresett menedéket a mindennapok elől, mint Edgar Rice Burroughs Tarzan-könyvei. Egy két évvel ezelőtti NYTimes-összeállítás szerint egyik kedvenc Burroughs-kötete az volt, melyben egy speciális űrpajzs védi meg a Földet a Marslakók ellen (ha minden igaz, ez A Mars hercegnője című könyv). Az elképzelés később az egyik Brass Bancroft filmben is visszaköszönt (négy ilyen is volt, ezekben a fiatal Reagan játszotta a pilótából lett titkosügynök Bancroft szerepét), emellett ismerős lehet az utóbb „Star Wars”-programnak is becézett (vagy csúfolt?) Stratégiai Védelmi Kezdeményezésből (SDI).

Tolsztoj a jelek szerint nem csak Nixonra volt nagy hatással: egy 1995-ös interjúban az idősebb Bush azt állította, hogy a Háború és békét kétszer is olvasta, és sok mindent tanított neki az életről. Emellett kedvencei között említette még Salingertől a Zabhegyezőt, és a Gentleman's Agreement című könyvet, amely nagy eséllyel Laura Z. Hobson könyve az antiszemitizmusról. „Ezek a könyvek segítettek az életem alakításában” – húzta alá Bush.

Clinton kedvencei is elég vegyes képet mutatnak. Neki is van listája, amelyen persze Hillary Élő történelem című életrajzi kötete is helyet kapott. Alap. De a kedvencek között van Marcus Aurelius (Elmélkedések) éppúgy, mint George Orwell (Hódolat Katalóniának) vagy Gabriel García Márquez (Száz év magány).

Az ifjabbik Bush egyik sokat publikált (aztán jól megfotosoppolt) fényképe is éppen olvasás közben ábrázolja a 43. elnököt. Ő is egyébként előszeretettel tetszeleg a könyvbarát szerepében, igaz, még a 2000-es kampányban állítólag azt mondta a New York Times egyik újságírónőjének, hogy nem igazán azonosul egyetlen irodalmi hőssel sem, kedvenc „kulturális élményének” a baseballt tartja, és kedveli „John La Care-t, Le Carrier-t, vagy bárhogy is mondják a nevét”.

A támadásokat Karl Rove elnöki tanácsadó próbálta kivédeni, aki egy a Wall Street Journal számára írt cikkben közölte, hogy Bushsal minden évben azon versenyeznek, ki tud több könyvet elolvasni. Talán nem lövöm le a poént, ha elárulom: az elnök alulmaradt. Mindazonáltal Rove nem győzte hangsúlyozni, hogy például a cikk megjelenésének évében Bush mi mindent olvasott el: történelmi könyveket a koreai háborúról (David Halberstam: The Coldest Winter), a spanyol (Hugh Thomas: Spanish Civil War) vagy éppen az amerikai polgárháborúról (Stephen W. Sears: Gettysburg). Na, és persze életrajzokat, például Grantről (Ulysses S. Grant: Personal Memoirs), Andrew Jacksonról (Jon Meacham: American Lion), és Lincolnról (James M. McPherson: Tried by War: Abraham Lincoln as Commander in Chief). Ja, és kiderült, hogy rendszeresen forgatja a Bibliát is.

S bár Karl Rove megtette, amit megkövetelt tőle a haza (vagy a Fehér Ház), a szurka-piszka folytatódott, és Bushra bírálói ezek után is „intellektuálisan elszigetelt” emberként tekintettek.

Aztán jött Obama, akinek olvasási szokásai már a kampány során is nagy figyelmet kaptak. Ő azonban nem csak olvasó, hanem író is volt egyben (mint ahogy többen is a fent felsoroltak közül, például Theodore Roosevelt, aki tucatnyi könyv szerzője volt). És ha már a Rooseveltek szóba jöttek: elnöksége elején vérbeli politikusként Obama ügyesen rá is épített olvasottságára. A gazdasági válságkezelés miatt ugyanis sokan párhuzamot vontak a mostani elnök és Franklin Delano Roosevelt első száz napja között. Az analógiát azonban valahol talán éppen maga Obama sugallta. Megválasztása utáni első tévés interjújában ugyanis azt találta mondani, hogy egy új könyvet olvas FDR első száz napjáról (később kiderült, hogy alapvetően két könyvről van szó, az egyik Jonathan Altertől a The Defining Moment: FDR’s Hundred Days and the Triumph of Hope, a másik pedig Jean Edward Smith-től az FDR). A nyilatkozat mindenesetre megtette hatását, a sajtó pedig előszeretettel vont párhuzamot azután a két elnök között.

Barack Obama kedvenc irodalmi szerzői közé tartozik egyébként – a már korábban említetteken kívül – Ralph Waldo Emerson, Thomas Jefferson, Mark Twain és W.E.B. DuBois. Ezenkívül legkedvesebb könyvei között tartja még számon Herman Melville-től a Moby Dicket, Graham Greene-től a Hatalom és dicsőséget és A csendes amerikait, Doris Lessingtől Az arany jegyzetfüzetet, és Szolzsenyicintől a Rákosztályt. Két lánya kedvéért pedig elolvasta a Harry Potter összes kötetét.