Made in America

Hruscsov úgy nézett rám, ahogy egy férfi néz egy nőre – állítólag ezt nyilatkozta Marilyn Monroe, miután 1959-ben Hollywoodban találkozott a szovjet kommunista párt akkori főtitkárával. Tény, ami tény, az egykori szexszimbólum szívesen forgolódott baloldali körökben, az FBI szerint éppen ezért viszonya az amerikai elnökkel nemzetbiztonsági szempontból roppant kockázatos volt.

Éppen 54 éve, hogy Arthur Millernek meg kellett jelennie a Kongresszusban az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (HUAC) színe előtt. A drámaíró nem volt hajlandó megnevezni azokat az állítólagos kommunistákat, akikkel még 1947-ben New Yorkban öt vagy hat alkalommal különböző gyűléseken részt vett. Miller közölte, hogy lelkiismereti okokból nem akarja kiadni, és ezzel bajba sodorni őket. Az írót emiatt perbe fogták, és a törvényhozás munkájának akadályozása miatt (contempt of Congress) feketelistára tették. Az ítéletet a washingtoni fellebbviteli bíróság 1958-ban aztán hatályon kívül helyezte.

Miller egyébként nem ekkor került először a HUAC látóterébe, hanem még 1954-ben, amikor A salemi boszorkányok európai bemutatójára készülő írótól megtagadták az útlevelet. A mű létrejöttét közvetetten egyébként éppen a vizsgálóbizottság inspirálta, 1952-ben ugyanis Miller barátja, Elia Kazan döntött úgy, hogy ő bizony beszélni fog.

Az írót kis híján sokkolta, amikor megtudta, hogy a rendező mire készül. Timebends című önéletrajzában erről így írt: „Miközben hallgattam őt, egyre nőtt bennem a rémület. Amit mondott, abban volt valami sötét logika: hacsak nem tisztázódik, akkor, kreatív alkotóereje csúcsán, soha nem reménykedhet abban, hogy újra filmet csinálhat Amerikában, és valószínűleg nem kap útlevelet sem ahhoz, hogy külföldön dolgozzon”. Kazan bírálói szerint (akik számosan voltak, főként miután a bizottság előtt nyolc olyan régi barátot dobott fel, akik aztán feketelistára kerültek), szóval, a bírálók szerint a rendezőnek igenis volt alternatívája. Dönthetett volna úgy is, hogy visszautasítja az együttműködést, és bár filmet valószínűleg nem rendezhetett volna, de színdarabot a Broadway-n igen.

Kazan azonban filmezni akart, ahogy Miller is írta, ez volt a szívügye, ráadásul a Twentieth Century Fox akkori elnöke, a régi barát, Spyros Skouras többször is a tudomására hozta: hacsak nem jelenik meg a bizottság előtt, számára nem terem babér a filmvállalatnál. Kazan vallomását követően Miller egyébként a massachusettsi Salembe utazott, az 1692-es boszorkányperek színhelyére. A salemi boszorkányokat, amely a mccarthyi-i éra egyfajta allegóriája is egyben, 1953-ban mutatták be a Broadway-n. A régi szoros barátság Kazan és Miller között soha többé nem állt helyre, az eset után tíz évig nem is beszéltek egymással, ugyanakkor 1999-ben, amikor a rendező Oscar-életműdíjat kapott, a drámaíró volt az egyike azon prominenseknek, aki akkor kiállt Kazan elismerése mellett.

Kazant és Millert a barátságon és a munkán kívül (a negyvenes évek végén Kazan rendezte például az Édes fiaim és Az ügynök halála című darabokat a Coronet, illetve a Morosco Színházban) még valami összekötötte őket. Pontosabban valaki. Marilyn Monroe, akivel egy időben mindkét férfinek viszonya volt. Miller ráadásul 1956-ban feleségül is vette a színésznőt.

Már ez is elegendő lett volna, hogy Monroe az FBI látókörébe kerüljön, a színésznő azonban emellett szívesen is kereste más kommunisták vagy kommunista-szimpatizánsok társaságát. (Miller maga egyébként saját állítása szerint nem volt az amerikai kommunista párt tagja, bár 1940-ben és 1947-ben akadt két olyan rövid időszak, amikor „eléggé közel voltam a kommunista párt tevékenységéhez ahhoz, hogy akadhatott olyan, aki valóban azt gondolhatta, hogy tag lettem”. Mindenesetre az FBI ezt másképp tudta.)

A Szövetségi Nyomozóiroda pár éve nyilvánosságra hozta a Monroe-akta egy részét, ebből pedig egyebek között az derült ki, hogy a színésznő 1962-ben, egy mexikói nyaraláson az Amerikai Kommunista Csoport, valamint az Amerikai Kommunista Párt több tagjával és azok barátaival is találkozott, akik „közös szimpátiával viseltetnek a kommunizmus és a Szovjetunió iránt”. (A nyaralást Frank Sinatra szervezte, Millerrel már 1961-ben elváltak.) Az ügynöki jelentések szerint ráadásul a vakáción Monroe közelebbi kapcsolatba került Frederick Vanderbilt Fielddel, akit radikális baloldali nézetei miatt a családja kitagadott a Vanderbilt-örökségből.

Amerikai lapok szerint Monroe ráadásul ezeknek az ismerőseinek mesélt a Kennedyekkel folytatott politikai diskurzusairól, amelyeken állítólag az Egyesült Államok Kuba-politikája és a nukleáris kísérletek is szóba kerültek. A nyilvánosság számára is elérhető FBI-iratokból erről nem derül ki semmi, a Monroe-legendának mindenesetre masszív építőeleme, hogy a színésznő – ha akaratlanul is – így fontos részleteket szivárogtatott ki (alig fél évvel vagyunk a kubai rakétaválság előtt), ezek az információmorzsák aztán persze a kubaiaknál landoltak. Az FBI-főnök, J. Edgar Hoover személyesen többször is figyelmeztette John F. Kennedyt, hogy kapcsolata Marilyn Monroe-val nemzetbiztonsági kockázatot jelent, de az elnököt ez nem nagyon hatotta meg.

Az FBI-iratokból mindenesetre eléggé nyilvánvaló, hogy a színésznő szimpatizált a baloldali, adott esetben kommunista eszmékkel. Így például az ötvenes években Frank Sinatrával és Bing Cosbyval egyetemben ő is beutazási vízumot igényelt az amerikai szovjet nagykövetségen, de az informátorok beszámoltak arról is, hogy Miss Monroe 1955-ben meghívást kapott a szovjet nagykövetség fogadására, amelyet egy agrárküldöttség tiszteletére rendeztek. Sőt, mi több, ott volt 1959-ben azon az ebéden is, melyet a Twentieth Century Fox az Egyesült Államokban vizitelő Nyikita Hruscsov tiszteletére adott. Akadtak ugyanakkor olyanok, akik Hruscsov személye elleni tiltakozásul visszautasították a meghívást – köztük volt egy bizonyos Ronald Reagan is. A hollywoodi istenek és istennők közül azonban többen is tiszteletüket tették, így ott volt mások mellett Gary Cooper, Kim Novak, Dean Martin, Ginger Rogers, Kirk Douglas, Tony Curtis vagy éppen Gábor Zsazsa.

És persze ott volt Marilyn Monroe, akinek egyik alkalmazottja visszaemlékezései szerint először el kellett magyarázni, hogy ki is az a Hruscsov. Ez azonban a színésznő baloldali szimpátiája fényében finoman szólva is nehezen hihető. Később sokan kétségbe is vonták Lena Pepitone szavahihetőségét, aki Bizalmas címmel könyvet is kiadott a Marilyn szolgálatában eltöltött időről. Az ő sztorija szerint mindenesetre a stúdió azzal győzködte a színésznőt, hogy a Szovjetunióban két dolog jut az emberek eszébe Amerikáról, az egyik a Coca-Cola, a másik pedig Marilyn Monroe (hmm). A színésznő ezek után persze nem tudott nemet mondani, és közölte Pepitonéval, hogy a stúdió azt akarja, hogy az eseményen a legszűkebb, legszexisebb ruhájába bújjon.

Eddig a mese. Tény ugyanakkor, hogy a színésznő valóban ott volt ezen az ebéden, ráadásul egy asztalnál ült Henry Fondával, akinek a Smithsonian Magazin összeállítása szerint egy füldugó volt az egyik fülében, amellyel egy tranzisztoros rádión hallgatta a Los Angeles Dodgers és a San Francisco Giants közti baseball-meccs közvetítését. Még egy kis fricska: amikor Hruscsov megérkezett és elfoglalta a helyét, Elizabeth Taylor állítólag felmászott az egyik asztal tetejére, hogy jobban lássa a szovjet pártfőtitkárt. Erről nincs, viszont magáról a hruscsovi vizitről pár éve előkerült egy felvétel, amelyen az is jól látszik, amikor Marilyn Monroe megérkezik a stúdió bejáratához. Az alig egy perces filmben kánkánnal szórakoztatják Hruscsovot, aki később a színészek gyűrűjében Shirley MacLaine-nel pózol.

Ám, hogy ne kanyarodjunk el teljesen a címben feltett kérdéstől: a szépséges Marilyn valóban meggyőződéses kommunista lett volna?

Valószínűleg inkább csak szimpatizáns.

Pszichiáterének a lánya, Joan Greenson később úgy emlékezett rá, mint aki szenvedélyesen kiállt az egyenlő jogok, a feketék jogai és a szegények jogai mellett. Ha kerültek is ki tőle bizalmas információk, az a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint vélhetően nem ártó szándékkal történt. Halálának rejtélyes körülményei mindenesetre a mai napig az összeesküvés-elméletek kiapadhatatlan forrásainak bizonyulnak. Az egyik ilyen teória szerint a színésznő naplót vezetett arról, hogy a Kennedyek miként akarják eltenni láb alól Castrót, a könyvecske azonban Monroe halálakor szőrén-szálán eltűnt. Hogy igaz-e vagy sem, azt valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni.

Mindenesetre, ha élne, az idén lenne 84 esztendős.