A kémkedés mestersége valószínűleg egyidős az emberiséggel, hírszerzők voltak, vannak és valószínűleg lesznek is. Az amerikai közvéleményt a jelek szerint ugyanakkor sokkolta, hogy a napokban tíz olyan – hosszú, hosszú évek óta az Egyesült Államokban élő – embert tartóztattak le, akik feltételezhetően az orosz kormány számára végeztek illegális hírszerző tevékenységet (a hangsúly egyelőre a feltételezhetően van, hiszen még semmi sem bizonyított). Akad, aki már most a hidegháborús időket emlegeti, mások próbálják elbagatellizálni az eset jelentőségét, mindenesetre ennek apropóján érdemes áttekinteni, hogy a huszadik században milyen nagyobb (szovjet) kémfogások is voltak az Amerikai Egyesült Államokban.

A KGB elődszervezetének emberei már a húszas években aktivizálták magukat, akkor még elsősorban katonai és ipari titkokra voltak kíváncsiak. Sikeresen vetették meg lábukat a kormányzati szervekben – a harmincas évek közepén például az amerikai külügyminisztériumban állítólag négy olyan középvezető is dolgozott, akik a szovjet hírszerzésnek juttattak információkat.

Közülük is az egyik leghíresebb Alger Hiss volt, akinek felemelkedését jól mutatja, hogy 1945-ben tagja volt a jaltai konferenciára érkezett amerikai küldöttségnek. A negyvenes évek végén Whittaker Chambers, a Time magazin vezető szerkesztője, egykori kommunista volt az, aki az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt azt vallotta, hogy Hiss az amerikai kommunista párt földalatti szervezetének tagja volt, igaz, azt tagadta, hogy ő vagy Hiss kémkedésben vettek volna részt.

Ezzel azonban Alger Hiss sorsa nagyjából el is dőlt, hiába bizonygatta ártatlanságát, 1950-ben (igaz, nem kémkedésért, hanem kétrendbeli hamis tanúzásért) öt év börtönre ítélték. A férfi élete végéig kitartott amellett, hogy nem tett semmi illegálisat, a későbbi vizsgálatok pedig bebizonyították, hogy az FBI emberei nem mindig a törvény betűjének és szellemének megfelelően jártak el, például akkor, amikor fontos bizonyítékokat tartottak vissza, vagy amikor felnyitották leveleit, és illegálisan lehallgatták Hiss telefonjait a tárgyalás előtt és alatt.

A kémkedés vádja ugyanakkor megállta a helyét Klaus Fuchs esetében. A brit származású tudós a második világháború alatt és után Los Alamos-i atomtitkokat fecsegett ki a szovjeteknek, elsősorban politikai, nem pedig anyagi megfontolásból. Janusz Piekalkiewicz A kémkedés világtörténete című könyvében azt írja, hogy Fuchs – akárcsak az első atomkémként emlegetett Allan Nunn May – az atomkutatás legfontosabb dokumentumait adta át a szovjeteknek, ennek pedig óriási szerepe volt abban, hogy Moszkva az atomkutatásban néhány éven belül utolérje az amerikaiakat. Klaus Fuchsot Nagy-Britanniában végül 1950-ben 14 év börtönre ítélték, ez volt a kémkedésért adható legsúlyosabb büntetés ekkor. (Bár Piekalkiewicz szerint ha a bizalmas információt Nagy-Britannia ellenségeinek adta volna át, halálra ítélték volna – ekkor azonban még Nagy-Britannia és a Szovjetunió egymás szövetségesei voltak.) Kilenc évet töltött börtönben, kiszabadulása után az NDK-ban telepedett le.

A legnagyobb vihart azonban kétségkívül a Rosenberg-házaspár kivégzése keltette 1953-ba, már csak azért is, mert más, az FBI horgára akart atomkémek nem jutottak erre a sorsra. David Greenglass például, aki bevallotta, hogy titkos információkat szállított sógorának, Julius Rosenbergnek Los Alamos-ból, 15 évre ítélték, és ebből tízet ül le. Greenglass tanúvallomásában közölte azt is, hogy nővére, Ethel Rosenberg volt az, aki még 1945 szeptemberében a házaspár otthonában az atomtitkokat tartalmazó iratokat legépelte. Rosenbergéket rövid úton letartóztatták, és bár elismerték kommunista meggyőződésüket, de tagadták, hogy kémkedtek volna. Az esküdtbíróság ugyanakkor bizonyítottnak látta bűnösségüket, és 1953-ban villamosszékben végezték. Két évvel ezelőtt a Rosenberg-ügy több száz oldalnyi tanúvallomását, pontosabban ezek jegyzőkönyveit hozták nyilvánosságra. Ezekből egyebek között kiderül, hogy Ruth Greenglass egymásnak ellentmondásos nyilatkozatokat tett: egyszer például azt mondta, hogy ő maga vetett papírra fontos információkat, máskor viszont úgy tanúskodott, hogy Ethel Rosenberg gépelte le az atomtitkokról szóló jegyzeteket. Nyikita Hruscsov 1990-ben poszthumusz megjelent memoárjában mindenesetre úgy emlékezett, hogy a Rosenberg-házaspár jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy fel tudják gyorsítani az atombomba előállítását a Szovjetunióban.

Aldrich Amis egykori CIA-ügynököt 1994-ben ítélték el a szovjet, majd később az orosz hírszerzés javára végzett kémkedésért. A súlyosan eladósodott férfit – akinek még az is megfordult a fejében, hogy kirabol egy bankot – kimondottan az anyagi haszonszerzés motiválta, amikor 1985-ben a washingtoni szovjet nagykövetségnek felajánlotta, hogy busás ellenszolgáltatás fejében feldobja a Szovjetunióban tevékenykedő kémeket. Egyes források szerint ezzel száz amerikai hírszerzőt leplezett le, akik közül tízet ki is végeztek. Szolgáltatásait mindent összevetve 2,7 millió dollárral honorálták a szovjetek. Az FBI végül az éppen Moszkvába tartó Amist a reptéren tartóztatta le. Jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

Amis ugyanakkor a CIA-n belül másokat is inspirált. Harold James Nicholson, a szervezet egyik magas rangú munkatársa, aki 1994-ben kezdett el dolgozni az oroszoknak (nem kevés pénzért persze), a bírósági meghallgatáson legalábbis ezt vallotta. A vád szerint ő is amerikai hírszerzőket fedett fel, 1997-ben aztán több mint 23 év börtönbüntetésre ítélték.

A hírhedt téglák között tartják még számon George Trofimoffot, az amerikai hadsereg ezredesét, aki 25 éven keresztül, egészen 2000-ig szállított bizalmas információkat Moszkvának, Robert Hanssen egykori FBI-ügynököt, aki 1979-től 2001-ig kémkedett a szovjeteknek, majd az oroszoknak, és Earl Edwin Pitts-t, az FBI hajdani különleges ügynökét, aki 1987-től 1992-ig dolgozott a másik oldalnak. (Csak egy apróság: Pitts már 1997-ben arra figyelmeztette az FBI-t, hogy Hanssen biztonsági kockázatot jelent, ám szavait nem vették figyelembe, így Robert Hanssen ezek után még évekig dolgozhatott Moszkvának.)