Nem hatott a reveláció erejével a New York Times bombasztikusnak szánt hétfői híre, miszerint a pakisztáni katonai titkosszolgálat – az amerikai csapatok mellett – az afganisztáni militáns csoportokat is segíti. (A titkos amerikai dokumentumokat a WikiLeaks szivárogtatta ki, amely egyúttal hozzáférést biztosított a New York Times-nak, a The Guardiannek és a Der Spiegelnek.)

Nincs még egy hete, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a Foxnak – amúgy Iszlámábádból – adott interjújában azt mondta: valaki a pakisztáni kormányban tudja, hol rejtőzik Oszama bin Laden. Clinton egyébként New York-i szenátor volt a 2001. szeptemberi merényletek idején, éppen ezért világossá tette azt is: addig nem nyugszik, amíg „azokat a fickókat”, azaz a merénylet értelmi szerzőit nem kapják el.

A most nyilvánosságra hozott jelentések szerint a pakisztáni hadsereg és hírszerzés egyes tagjai már jó ideje kettős játékot játszanak, egyszerre barátok és ellenségek. Miközben ugyanis segítettek az amerikaiaknak a tálib vezetők elleni hajtóvadászatban, addig az afganisztáni felkelőket is támogatták abban, hogy csapást mérjenek az amerikai csapatokra.

A Brookings Intézet már a múlt hét elején megjelent elemzésében arról írt, hogy Washington gyanúja szerint a pakisztáni hadsereg „egyes elemei” máig szoros kapcsolatot ápolnak a globális iszlám dzsihád mozgalommal, ugyanakkor nem felejtett el rámutatni arra sem, hogy az amerikaiaknak a terrorizmus elleni harcban szükségük van Pakisztán segítségére. „Pakisztán a legfontosabb szövetségesünk az al-Kaida és társai elleni háborúban, egyúttal a legproblémásabb szövetségesünk” – vélekedett akkor Bruce Riedel terrorellenes szakértő, aki korábban Obamát is segítette tanácsaival.

Benjamin Rhodes, helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó is hasonlóképpen vélekedett. Jelesül: igaz, hogy a pakisztáni hadsereg és hírszerzés tagjai segítettek több tálib és al-Kaida-vezető elfogásában és megölésében, ám a New York Times szerint sietve leszögezte azt is, hogy a jelenlegi status quo nem elfogadható. Szerinte ugyanis „elviselhetetlen fenyegetést” jelent, hogy az afganisztáni militáns csoportok tagjai menedékre lelnek Pakisztánban, és Iszlámábádnak az eddigieknél többet kell tennie azért, hogy ennek véget vessenek.

Obamáék a jelek szerint azonban nem repesnek attól, hogy a WikiLeaks nyilvánosságra hozta a jelentéseket. James Jones nemzetbiztonsági tanácsadó kifogásolta, hogy a közzététel kapcsán a szervezet nem vette fel a kapcsolatot a Fehér Házzal, és az adminisztráció is csak a hírekből értesült arról, hogy a dokumentumok meg fognak jelenni.

Egy név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselő ugyanakkor közölte, hogy a nyilvánosságra került anyagban nem sok újdonság van azok számára, akik szorosan figyelemmel követik az afganisztáni háború fejleményeit.

Valószínűleg neki van igaza, ám az biztos, hogy a közvélemény számára nehéz lesz eladni, hogy az Egyesült Államok miért támogat anyagilag is egy olyan országot, amely közben kettős játékot játszik, és hathatósan segíti Amerika ellenségeit.

Hillary Clinton például a fent említett iszlámábádi útján jelentette be, hogy egy több mint 500 millió dolláros segélycsomaggal kívánnak hozzájárulni a pakisztáni – mezőgazdasági, egészségügyi – infrastruktúra fejlődéséhez. A tavaly októberben aláírt Kerry-Lugar-Berman-törvény értelmében egyébként Pakisztán évi 1,5 milliárd dollár – nem katonai célokra felhasználható – amerikai támogatásban részesül majd.

Pakisztán washingtoni nagykövete, Husain Haqqani mindenesetre most felelőtlennek nevezte a dokumentumok megjelentetését, leszögezve, hogy országa teljes mértékben elkötelezett az iszlamista lázadók elleni harc mellett. A WikiLeaks alapítóinak annyi közlendőjük volt, hogy a közzétételt követő dühödt reakció azt mutatja, hogy a honlap sikerrel teljesíti küldetését. A WikiLeaks volt egyébként az az oldal, amely áprilisban kiposztolta azt a felvételt, amelyen az látszik, hogy az amerikai Apache helikopterek hogyan lőttek le tizenkét irakit, köztük a Reuters két munkatársát az utcán.