Made in America

Miközben Peter Robinson, a fiatal beszédíró a saját szövegváltozatával bíbelődött, az amerikai és a nyugatnémet diplomaták között már javában tartott a helyszín körüli huzakodás. Az amerikaiak ragaszkodtak a Brandenburgi kapuhoz, a nyugatnémetek azonban biztonsági okokra hivatkozva ebbe nem akartak belemenni. (Nyugat-Berlin egyébként akkor a baloldaliak egyik gyűjtőhelye volt: a város polgárai ugyanis mentesültek a katonai szolgálat alól, így a sorozás elől több fiatal is ide költözött. Ők politikailag nagyon aktívak voltak, demonstrációik pedig nem voltak mentesek az erőszaktól sem.) Végül azonban a nyugatnémet vezetés volt az, amelyik engedni kényszerült.

Közben Washingtonban a külügyminisztérium emberei mindent elkövettek, hogy a Robinson-féle beszédet kivéreztessék. Attól féltek ugyanis, hogy az új tónus miatt kútba esnek az új fegyverzet-ellenőrzési megállapodások, melyeket a szovjetekkel akartak tető alá hozni. A Robinson-féle szöveg elleni lobbi egyik kulcsfigurája egyébként az a Colin Powell volt, aki akkor Frank Carlucci nemzetbiztonsági tanácsadó helyetteseként dolgozott, később pedig – több más fontos vezető beosztás után – 2001 és 2005 között Bush külügyminisztereként tevékenykedett.

A külügyminisztérium vezető emberei egészen a legutolsó pillanatig a szöveg megváltoztatása mellett küzdöttek, ám csak apróbb módosításokat értek el. Különösen a Gorbacsovot a fal lebontására felszólító mondat szúrta a szemüket. A fal eltávolításának ötlete nem volt valami nagy nóvum, hiszen korábban Reagan maga is többször felvetette ezt. A beszédnek tehát nem ez volt az új eleme, hanem az, hogy a falat Reagan szerint Gorbacsovnak kell lebontania, aláhúzva ezzel azt, hogy a fal léte vagy nem léte, a kelet-európai kommunista rezsimek fennmaradása vagy átalakulása a Szovjetunión és nem az egyes csatlósállamok vezetésén múlik.

Alig egy héttel Reagan látogatása előtt egyébként háromnapos koncertsorozat vette kezdetét a Reichstagnál, nem messze a faltól. Az első nap sztárfellépője David Bowie volt, a másodiké a Eurythmics, a harmadikon pedig Phil Collins és a Genesis lépett fel. A koncerteket már hetekkel előtte elkezdte promózni az amerikai szektor rádiója, melyet a kelet-berliniek is tudtak fogni. Az első koncertnapon ezer keletnémet fiatal gyűlt össze nem messze a faltól, abban a reményben, hogy elkaphatnak valamennyit a zenéből. (Az első estén egyébként a hangszórókat a berlini fal felé fordították éppen ennek érdekében.) A keletnémet rendőrök (mintegy kétszázan) azonban kordonnal próbálták tisztes távolban tartani a fiatalokat a faltól.

A második estén már háromezren gyűltek össze a fal keleti oldalán, a harmadikon pedig négyezren. Míg a második estén a rendőrök még csak megkergették (az egyébként a fal lebontását is követelő) fiatalokat, addig a harmadikon már többeket meg is vertek. Ekkor egyébként a tömegből többen is Gorbacsov nevét skandálták. A Mann-könyv szerint a keletnémet demonstrációk meglehetős nyugtalansággal töltötték el az amerikai diplomatákat, akik közül sokan még jól emlékeztek arra, amikor 1956-ban a Szabad Európa Rádió azt a hamis illúziót táplálta a magyarokban, hogy az Eisenhower-adminisztráció a segítségükre siethet. Amikor azonban a forradalmat leverték, akkor az Egyesült Államok nem tett semmit annak megakadályozására.

Reagan végül június 12-én érkezett Berlinbe, és alig öt órát töltött ott. A kötelező körök lefutása után az elnököt a Brandenburgi kapuhoz szállították, ahol a vártnál kisebb tömeg gyűlt össze. Hogy ez volt-e az oka, vagy más, de a beszéd helyszíni fogadtatása meglehetősen langyos volt. Közben egyébként Kelet-Berlinben pár száz embernek éppen abban az időben, éppen a fal mentén akadt ténferegnivalója, ám a rendőrség hangosbeszélőn keresztül távozásra szólította fel őket. Mondjuk amúgy se nagyon hallottak semmit.

A keletnémet politikai vezetés magáról a beszédről azt gondolta, hogy az amerikai elnök egészen egyszerűen csak provokálni akart. Honecker attól tartott, hogy az amerikaiak és a szovjetek összejátszanak az ő feje fölött, és pipa lett attól is, hogy Reagan Mr. Gorbacsovot és nem Mr. Honeckert szólította fel a fal lebontására.

James Mann összegzése szerint Honecker persze nem lett volna hajlandó a fal ledöntésére, de legalább azt szerette volna, hogy őt kérjék fel erre.

A szovjetek reakciója nagyjából kiszámítható. Az Izvesztyija például arra hívta fel a figyelmet: míg a német kérdés nyitva marad, az európai háború kérdése is nyitott. Mann ugyanakkor kiemeli, hogy bár a szovjetek felsorakoztak Honecker mögött, ám a kelet-európai országok némelyike nem így tett. A magyar televízió például június 14-én (azaz két nappal Reagan beszédét követően) beszámolt az eseményről, néhány nappal korábban pedig a rock koncert alatti keletnémet demonstrációkról is hírt adott. Egy 1987. júniusi külügyminisztériumi sürgöny „egy magyarra” hivatkozva arról számolt be, hogy a gorbacsovi glasznoszty elég teret biztosított a magyar kormánynak ahhoz, hogy időről időre bírálólag szóljon az NDK-s és csehszlovák vezetőkről.

Nyugatnémet részről a kancellár, Helmut Kohl rögvest támogatásáról biztosította Reagant, ám a többség nem nagyon bízott abban, hogy a közeli jövőben a falat meg lehet nyitni. Az Egyesült Államokban sem vették túl komolyan a reagani felszólítást: a média abban az időben sokkal inkább az Irán-kontra-ügyben lefolytatandó kongresszusi meghallgatásokra koncentrált, nem pedig a Szovjetunióra vagy az NDK-ra. Henry Kissinger egy nyilatkozatában például úgy vélekedett, hogy bár nem kizárt, hogy a Szovjetunió lazíthat valamennyit a Berlinnel kapcsolatos politikáján, ám nem fogja lebontani a falat.

Reagan 1987. június 12-én tartotta meg beszédét. A két városrészt elválasztó sorompók 1989. november 9-én emelkedtek fel először, és innen már nem volt út visszafelé. A berlini fal egyes darabjai ma már a világ számos pontján fellelhetők, egy faldarab még a kaliforniai Ronald Reagan Könyvtár kertjébe is jutott.

A beszéd sokat hivatkozott része itt meghallgatható. A reagani felszólítás egyébként a Family Guy alkotóit is megihlette, az erről szóló részlet ide kattintva megtekinthető. Itt egy rövid összeállítás a fal leomlását közvetlenül megelőző eseményekről, itt pedig a fal megnyitásának éjszakájáról.