Made in America

Az állami pénzekben részesülő non-profit szervezeteknek a gazdasági válság okozta realitásokhoz igazodva le kellene faragniuk a vezetőik fizetését – több állam mellett már szövetségi szinten is ezt szorgalmazza számos törvényhozó.

Tavasszal például a New York Times szerint négy szenátor azután utasította el az utcagyerekek felkarolását végző Boys & Girls Clubs of America számára rendelt 425 millió dolláros szövetségi támogatás-csomagot, hogy kiderült: az ügyvezető igazgatónak 2008-ban közel egymillió dollár ütötte a markát. Az összegből 510.744 dollárt tett ki a tényleges fizetés és a bónusz, 477.817 dollárt pedig a nyugdíj- és egyéb járulékok.

(Ez az a szervezet egyébként, amely júniusban nagy csinnadrattával leleplezte Jennifer Lopez kisgyerekkori fotóját a Times Square-en, ő azóta is a „Légy rendkívüli!” kampányuknak az arca.)

Tom Coburn oklahomai republikánus szenátor mindenesetre úgy vélekedett: az, hogy egy non-profit szervezet vezetője egymilliós fizetési és juttatási csomagban részesül, felveti azt is, hogy vajon más területeken ez a cég miként kezeli a pénzügyeit. De nem csak neki szúrt szemet a civil szervezetek fejeseinek kiugróan magas fizetése. Ken Berger, a Charity Navigator honlapot működtető csoport elnöke szerint már az adományozók közül is sokan felháborítónak találják a jótékonysági szervezetek hatszámjegyű fizetését.

A non-profit cégek vezetőinek fizetési mérlege egyébként nagyon vegyes képet mutat – még a hasonló típusú szervezetek esetében is. A fent már hivatkozott Boys & Girls Clubs vezére mindent összevetve 988.591 dollárt vihetett haza 2008-ban, abban az évben, amikor a cég 107 millió dollárból gazdálkodhatott (ebből az adott évben 41 millió dollár jött állami forrásból). Ugyanakkor az újszülöttek egészségének megőrzését, a koraszülések és a születési rendellenességek megelőzését zászlajára tűző és az abban az évben 237 millió dollár fölött rendelkező (ebből 10 millió dollárt tett ki a kormányzati támogatás) March of Dimes főnökének éves fizetési borítékja 627.104 dollártól dagadt.

A New York Times összesítése szerint azonban nem is ők keresték a legtöbbet, hanem az American Cancer Society vezetője, John Seffrin, aki mindent összevetve 1.045.887 dollárt vihetett haza. A szervezet a vizsgált időszakban egyébként 429 millió dollár felett diszponált (ebből 9 millió dollár volt az állami rész).

Ez a bérösszeg nagyjából megegyezik a most dicstelenül távozó BP-főnök, Tony Hayward éves fizetésével, amelyet a sokat kritizált vezérigazgató októberben végkielégítésként kézhez is kap. Ő visszavonulása után egyébként éves szinten nagyjából 600 ezer fontos (930 ezer dolláros) nyugdíjra számíthat, ez az összeg azonban a részvényeknek köszönhetően a sokszorosára nőhet, megédesítve majd ezzel a nyugdíjas Hayward napjait. Erre azonban még vélhetően várni kell, hiszen ha minden igaz, Hayward egyelőre a BP oroszországi vegyesvállalatánál folytathatja pályafutását. (A BP egyébként most jelentette be azt is, hogy a második negyedévre rekordnagyságú, 17 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.)

Persze nem igazán lehet összehasonlítani az amerikai jótékonysági szervezetek és a minél nagyobb profitra törekvő olajcég vezetőinek fizetését. Az egyik körte, a másik pedig alma, igazságtalanság lenne tehát bármiféle összevetés. Míg például Hayward juttatásait azért bírálják sokan, mert úgy érzik, az olajkatasztrófa impotens kezelése miatt nem érdemelne egy centet sem, addig a non-profitok esetében a legfőbb kifogás az, hogy válság idején nem képesek önmérsékletet mutatni, és a megszorítást saját magukon kezdeni.

A legnagyobb kérdés azonban nem is az, hogy az egyes vezetők – tevékenykedjenek bár a profit- vagy non-profit szektorban – egészen pontosan mennyit is vihetnek haza, hanem az, hogy az általuk vezetett szervezet vagy vállalat eredményes-e az adott területen. Ha a válasz igen, akkor a vastag boríték sem szúrja annyira az emberek szemét. Talán.