Made in America

A Pentagon még mindig keresi azt, aki az afganisztáni háborúval kapcsolatos kormányzati anyagokat eljuttatta a WikiLeaksnek, ám tudni kell, hogy az amerikai történelemben nem ez az első eset, hogy a kiszivárogtatások kellemetlen perceket okoztak az ország politikai vezetésének, sőt, adott esetben a közvéleményt és a későbbi politikai döntéseket is befolyásolták.

A History.com összeállítása szerint az első efféle botrányt a Hutchinson-levelek okozták a 18. század végén. Történt ugyanis, hogy 1772 decemberében Benjamin Franklin, aki akkor a gyarmatok képviselőjeként tevékenykedett Londonban, egy 13 magánlevélből álló csomagot kapott kézhez. Hogy kitől, rejtély. A leveleket mindenesetre a massachusettsi királyi kormányzó írta: Thomas Hutchinson ezekben élesen bírálta a gyarmati vezetőket, és erőteljesebb brit katonai jelenlétet követelt Bostonban, amely a bélyegtörvény nyomán kivetett adók és más hasonló brit rendelkezések miatt már amúgy is forrongott.

Franklin a leveleket később elküldte bostoni ismerőseinek, ám meghagyta, hogy azokat ne hozzák nyilvánosságra. Ennek dacára az irományok tartalmát a Boston Gazette 1773 júniusában közzétette, ami csak tovább fokozta a britek és a gyarmatok közötti feszültséget. Nem meglepő, hogy a loyalista Hutchinsonnak ezek után sürgősen maga mögött kellett hagynia Bostont, és élete további részét brit földön, száműzetésben töltötte.

A britek a kiszivárogtatás nyomát kutatva több embert is gyanúba fogtak, Benjamin Franklin azonban – őket védve – magára vállalta a felelősséget. 1775 elején aztán neki magának is el kellett hagynia állomáshelyét, és vissza kellett térnie Amerikába, ahol időközben kitört a függetlenségi háború. Nem sokkal ezt követően összeült a második kontinentális kongresszus, ahol az Ötök Bizottságának tagjaként Franklin is részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében.

Minden idők legnagyobb kiszivárogtatásaként ugyanakkor kétségtelenül a Pentagon Papírokat tartja számon a közvélemény, melyek tartalmát a New York Times 1971 júniusában ismertette. A szupertitkos tanulmányból szépen ki lehetett hámozni, hogy 1945 és 1967 között milyen katonai, politikai döntések születtek a vietnami háborúval kapcsolatban, no meg az is egyértelművé vált, hogy Trumantól Johnsonig amerikai kormányok egész sora vezette félre a Kongresszust és a közvéleményt is. (A Pentagon Papírokról Arthur Sulzberger kapcsán már volt szó itt.)

A tanulmányt Daniel Ellsberg , a védelmi minisztérium egykori elemzője csempészte ki, és juttatta el a laphoz. Őt egyébként Henry Kissinger egyszer „a világ legveszélyesebb emberének” nevezte. Ellsberg utóbb egyébként azt mondta, hogy a dokumentumok több „egymást követő elnök alkotmányellenes magatartásáról, esküjük megszegéséről, és valamennyi beosztottjuk esküjének megszegéséről” tettek tanúbizonyságot.

Az iratok nyilvánosságra kerülése továbbszította a háborúellenes érzelmeket, s nem utolsósorban – jogi szempontból is – precedensértékűnek bizonyult. Nixon elnök ugyanis hiába próbálta megakadályozni a dokumentumok közzétételét, a Legfelsőbb Bíróság döntése ezt nem tette lehetővé. Az ítéletet azóta is az első alkotmánykiegészítésben garantált sajtószabadság diadalaként értelmezik.

Nixon politikai pályafutásának végül egy másik nagy kiszivárogtatás, a Watergate-botrány vetett véget. 1972. június 17-én betörtek a washingtoni Watergate-épületbe, a demokrata párt irodájába. A szálak később egészen a legfelsőbb vezetői körökig vezettek, ám Nixon tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez. Vesztét ugyanakkor a Fehér Házba telepített lehallgató rendszer okozta: a Smoking Gunnak is nevezett felvételen például Nixon arra utasítja kabinetfőnökét, H.R. Haldemant, hogy az ország érdekeire hivatkozva kérje meg az FBI vezetőjét: állítsa le a Watergate-nyomozást. Nixon végül az impeachment-eljárást elkerülendő maga mondott le az elnökségről.

A botrányról cikksorozatban beszámoló Washington Post azóta legendássá vált újságírópárosának, Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek egyik legfontosabb informátora egy csak Mély Torokként emlegetett személy volt. 2005-ben azután fény derült rá, hogy Mély Torok nem más, mint William Mark Felt, az FBI egykori helyettes vezetője volt.

A következő nagy kiszivárogtatási botrány 2003 júliusában vette kezdetét, amikor is a New York Times-ban megjelent Joseph Wilson egykori amerikai nagykövet cikke. Írásában Wilson lényegében kétségbe vonta azokat az okokat, melyekkel a Bush-kormányzat az Irak elleni inváziót magyarázta. Az ex-nagykövet közölte, hogy 2002-ben a CIA megbízottjaként nem talált bizonyítékot arra, hogy Irak – miként azt a kormányzat állította – dúsított uránt akart volna vásárolni Nigertől. Nyolc nappal a cikk megjelenését követően Robert Novak újságíró a Washington Post hasábjain arról írt, hogy Wilson felesége nem más, mint Valerie Plame, aki a tömegpusztító fegyverek szakértőjeként a CIA alkalmazásában állt. A férfit az ő javaslatára küldte a CIA a nigeri misszióra, George Tenet, az akkori igazgató tudta nélkül.

Wilson később azt állította, hogy a Fehér Ház fedte fel Plame státuszát, így állva bosszút a volt nagykövetnek a New York Times-ban megjelent állításaiért. Bush elnök 2003 szeptemberében mindenesetre azt mondta, ha valaki az adminisztráció köreiből szivárogtatta ki az ezzel kapcsolatos információkat, akkor tudni akarja, hogy ki volt az, aki megsértette a törvényt. Az ügyben vizsgálat kezdődött, melyben több újságírót, köztük a New York Times riporterét, Judith Millert is kifaggatták, aki azonban nem volt hajlandó felfedni forrását. Neki emiatt börtönbe is kellett vonulnia, ahol három hónapot volt kénytelen eltölteni.

Millernek – aki egyébként nem is írt cikket az esetről – és a többi újságírónak Lewis Libby szivárogtatta ki a bizalmas információkat. Ő egészen addig három fontos pozíciót is betöltött a Fehér Házban: így Libby volt Dick Cheney alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója, az alelnök kabinetfőnöke és George W. Bush elnök tanácsadója is egy személyben. Lewis Libbyt végül az igazságszolgáltatás akadályozása, hamis tanúzás és a hatóságok félrevezetése miatt ítélték el. 2007-ben harminchónapnyi börtönbüntetést kapott, és 250 ezer dollár megfizetésére kötelezték. Bush azonban elnökként megváltoztatta az ítéletet, így Libbynek nem kellett börtönbe vonulnia. Igaz, a büntetést ki kellett fizetnie, és két év próbára bocsátották.